2010. március 10. [12:22] Meghalt Herta Haas, Tito volt felesége
96 éves korában meghalt Herta Haas, Josip Broz Tito néhai jugoszláv elnök volt felesége. Március 5-én érte a halál Belgrádban.
Herta Haas 1914-ben született Mariborban, Titót 1937-ben ismerte meg Párizsban. 1941-ig voltak kapcsolatban. Zágrábban éltek. 1943-ban Szlovéniába költözik, s ott marad a háború végéig. Titót elválásuk óta csak egyszer látta még, 1946-ban az elnöki kabinetben.
A háború után Belgrádban élt. Titóval egy fia (Aleksandar Mišo Broz), a második férjével két lánya született.
Helyesnek tartja-e, hogy magyar szülők szerb iskolába íratják be gyereküket?
Nem, semmiképpen. Kárt okoz vele. Gyerekének is.
Igen. Könnyebb lesz a továbbtanulás, későbbi érvényesülés.
Én nem tenném. De nem ítélem el azt, aki így tesz.