2010. január 16. [22:45] Délvidéki bogozók és segítők lelki napja Muzslyán
A délvidéki Háló – Közösségfejlesztő Keresztény Egyesület bogozói és segítői részére tartottak ma lelki napot Muzslyán, az Emmausz fiúkollégiumban. A szép számban megjelent bogozók és segítők Vajdaság minden tájáról érkeztek, összesen 40-en voltak. A délelőtt folyamán mindannyian megosztották érzéseiket egymással, hogy miért is mondtak igent a meghívásnak, majd mintegy ráhangolódásként Ft. Mellár József, csókai plébános tartotta meg bevezető elmélkedését, melynek témája az egyház és a (kis)közösség volt. Utána szentségimádásra került sor a kollégium kápolnájában, majd egy szentmisén vettek részt a jelenlevők. A délután folyamán elkészítették a délvidéki „hálós” események tervét a 2010. évre, amely szerint mintegy 11 alkalommal kerül majd az év folyamán, különböző helyszíneken Háló-találkozókra. A lelki napon arra is sor került, hogy a múlt évben megkezdett, délvidéki kisközösségek feltérképezésének projektumáról is beszámoljon Meleghy Nándor, a délvidéki koordinátor, pontosan ismertetve az egybegyűltekkel, hol is tartanak pillanatnyilag a munkával. A találkozót azzal zárták, hogy mindenki összefoglalva elmondta, mit visz haza, saját (kis)közösségébe erről a lelki napról. Kónya-Kovács Otília
Helyesnek tartja-e, hogy magyar szülők szerb iskolába íratják be gyereküket?
Nem, semmiképpen. Kárt okoz vele. Gyerekének is.
Igen. Könnyebb lesz a továbbtanulás, későbbi érvényesülés.
Én nem tenném. De nem ítélem el azt, aki így tesz.