Lázár: a Fidesz vezette kormány mindent megtett a magyarországi zsidó közösség biztonságáért
Betűméret:
A Fidesz vezette kormány mindent megtett 2010 után annak érdekében, hogy valamennyi Magyarországon élő közösség, így a zsidó közösség számára is garantálja a biztonságot és a védelmet - jelentette ki Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester pénteken az alföldi városban."Egy olyan ország újjászervezésében és fölépítésében vagyunk érdekeltek, amely mindenki számára garantálja a biztonságot és az emberi jogok teljességét" - hangsúlyozta a Fidesz országgyűlési frakcióját vezető politikus Ilan Morral, Izrael magyarországi nagykövetével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
"Ennek értelmében minden, a magyarországi zsidó közösséget ért támadást a leghatározottabban visszautasítunk. Kompromisszum és kímélet nélkül lépünk föl az ilyen társadalmi törekvésekkel szemben" - mondta Lázár János.
A frakcióvezető példaként említette, hogy míg 2010 előtt Budapesten volt neonáci felvonulás, ma már ez elképzelhetetlen, és a kormány lényegében fölszámolta a Magyar Gárda tevékenységét is.
"A magyar valóság sokkal jobb, mint amit az európai vagy az amerikai újságok időnként írnak" - közölte a polgármester.
A politikus kifejtette: a Fidesz és a magyar kormány "baráti figyelemmel" tekint Izrael Államra, "gazdasági és politikai szövetségesnek" tartja. Az elmúlt 25 évben kifejezetten jó kapcsolatok épültek ki a két ország között. Magyarország támogatja támogatja Izraelnek azokat a törekvéseit, hogy modernizálja gazdaságát és társadalmát - mondta.
Ilan Mor hangsúlyozta, nagyon fontos a két ország közötti gazdasági partnerség, ebben komoly lehetőségek rejlenek.
A nagykövet elmondta, a zsidó közösség a magyar társadalom fontos része, nem etnikai csoportként kell kezelni őket, "ugyanúgy magyarok, mint bárki más, csupán a vallásuk különbözik". A közösség fontos kapocs Magyarország és Izrael Állam között, konstruktív szerepet játszik a baráti viszony kialakításában - tette hozzá. (MTI)
Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország – közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
A közleményben azt írták, a 2023-ban elfogadott, a nemek közötti bérszakadék felszámolására irányuló irányelv célja az, hogy a tagállamok a bérezés...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:11 ]
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Orbán Viktor és Magyar Péter között a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs paktum miatt. Miközben a Fidesz elnöksége a brüsszeli döntés végrehajtásának azonnali megtagadására szólította fel a kormányt, addig a miniszterelnök arról kérte számon a volt...
2026. JÚNIUS 6.
[ 20:58 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




