Lázár János: az ország 2010-ben a teljes gazdasági és társadalmi csőd állapotába került
Betűméret:
Lázár János szerint attól függetlenül, hogy kinek milyen a politikai meggyőződése, egyet kell azzal értenie, hogy a rendszerváltozás után 2010-ben Magyarország a teljes gazdasági és társadalmi csőd állapotába került.A rendszerváltozás totális zsákutcává alakult, nem annak indult, de azzá tették - mondta a Fidesz frakcióvezetője szombaton a Lakiteleki Népfőiskolán az Apor Vilmos Közéleti Kollégium, a Balázs Ferenc és a Szent-Györgyi Albert Kollégium több száz hallgatója előtt tartott előadásában.
Véleménye szerint a rendszerváltóknak, ezen belül a politikai jobboldalnak is megvan a maguk felelőssége a rendszerváltás csődjéért.
Hangsúlyozta ugyanakkor: elvitathatatlan, hogy "a rendszerváltás sírját" a 80-as évek végi kommunisták ásták meg, és azok a kései szocialisták, akik a 90-es évek után több alkalommal lehetőséget kaptak arra, hogy az országot irányítsák. (MTI)
Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország – közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
A közleményben azt írták, a 2023-ban elfogadott, a nemek közötti bérszakadék felszámolására irányuló irányelv célja az, hogy a tagállamok a bérezés...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:11 ]
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Orbán Viktor és Magyar Péter között a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs paktum miatt. Miközben a Fidesz elnöksége a brüsszeli döntés végrehajtásának azonnali megtagadására szólította fel a kormányt, addig a miniszterelnök arról kérte számon a volt...
2026. JÚNIUS 6.
[ 20:58 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




