Nagybecskerek: Díjkiosztó és koncert a székesegyházban
Betűméret:
A nagybecskereki székesegyház ma megtelt fiatalokkal, ugyanis a Nagybecskereki Egyházmegye több pályázatának megvalósítására, majd a díjkiosztóra került sor. Az előző években is több pályázatot hirdettek, amelyek igencsak nagy népszerűségnek örvendtek. Az idén szinte minden korosztályt megszólítottak a különféle pályázatok által. Msgr. dr. Német László nagybecskereki megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket, aki bátorította a fiatalokat a verseny előtt. A püspökatya elmondta, hogy ennek a rendezvénynek a célja mindenképpen, hogy minél játékosabban, és egyben kihívásként is éljék meg a fiatalok a hittan tanítását, a vallásunkat, az egyházhoz való tartozásukat. Az alsós diákoktól képzőművészeti alkotásokat vártak, mégpedig Isten csodái címmel. Erre a pályázatra mintegy 25 településről több mint 400 munka érkezett. Az alkotásokat Léphaft Pál karikaturista bírálta el, aki nyilatkozatában elmondta, hogy nagyon örült, amikor az alkotások között rendkívül érdekes munkákat talált, amelyek túlléptek az óvodás/iskolás stíluson.
- Jézus csodáit kellett megrajzolni. Ettől jobb téma nem létezik, hiszen sem az oktatók, sem a gyermekek, sem mi nem láttuk Jézus csodáit, ezért a képzelőerő szabadra volt engedve, és mindenki megrajzolhatta a „saját” vízen járását, borszaporítását, és mindazokat a csodákat, amelyeket hittanórán tanultak. Itt mindig az a kérdés, az oktató mennyire engedi szabadjára a gyermekek fantáziáját – mondta Léphaft Pál, aki a felkészítők közül Juhász Irént, nagybecskereki hitoktatót egy rajzzal jutalmazta.
Osztályonként díjazták a gyerekeket, az elsősök közül díjban részesült a magyarcsernyei Tóth Norbert, Hajhele Mónika Szanádról és Barna Csilla Ürményházáról. A másodikosok közül a legjobb három lett a nagybecskereki Vasiljev Dragana, a helybeli Győri Csilla és Nagy Nikoletta Magyarcsernyéről. A harmadikosok közül díjazták a nagybecskereki Gyémánt Laurát, Borbás Renátát Törökbecséről és a padéi Sudecki Dalmát. A negyedikesek mezőnyében legszebb alkotást készítette Márton Ida Magyarcsernyéről, Sándor Tamás Tordáról és Farkas Florentina Törökbecséről.
Az óvodások kilencen voltak, akik vallásos témájú verset mondtak. Mindannyian egy-egy kis ajándékot kaptak, de a kéttagú zsűri - Petri Erika, a Mária Rádió főszerkesztője és Molnár Aranka, a Nagybecskereki Rádió főszerkesztője – külön díjazta a legjobbakat. Első lett az ürményházi Oszlánszki Gábor, második helyre került a helybeli Pecikoza Viktor, míg a harmadik lett Belity Tea Ürményházáról.
A bibliai szövegmondó versenyre a felsős diákokat, és a középiskolásokat kérték fel, mintegy 65-en jelentkeztek erre a megmérettetésre, melynek érdekessége, hogy cseh, magyar, szlovák és horvát nyelven hangzottak el a bibliai szövegrészek, mégpedig választani lehetett a Bölcsesség könyvéből, illetve Sirák fia könyvéből.
Az ötödikeseknél - Ifjú Izabella, az óbecsei Lurkóház vezetője és Erdős Marietta, magyarországi vendégzsűri – a legjobban teljesített a nagybecskereki Lukács Anna, második lett az oroszlámosi Lukácsi Balázs és a harmadik díjazott az ürményházi Döme Doloresz. Különdíjban részesült Virág Szabina Ürményházáról és Oláh Anita Magyarcsernyéről.
A hatodikosoknál Bálint Aranka, levéltáros, pedagógus és Jenovay Lajos, újságíró, színész értékelte a versenyzők szövegmondását. Első díjas lett a nagybecskereki Kovács Imola, második helyre került Biacsi Nikoletta Magyarcsernyéről és a harmadik díjat Gyémánt Klaudia érdemelte ki. Ketten különdíjban részesültek, mégpedig Kovács Bertina Törökkanizsáról és az istvánvölgyi Erdelji Aleksandra.
A hetedikesek és nyolcadikosok mezőnyében Matkó Margit, az Újvidéki Rádió munkatársa és Kónya-Kovács Otília, tudósító voltak a zsűri tagjai. A hetedikeseknél a legjobbnak bizonyult a nagybecskereki Mezei Szimóna, a második lett az ürményházi Palatinus Regina és harmadik díjas lett Kuželka Marian Körtédről.
A nyolcadikosok mezőnyében első díjban részesült a tordai Csíkos Dániel, második lett a muzslyai Margit Márta és a harmadik helyre került a tordai Manga Anikó. Különdíjban részesült Kiss Bianka Tiszaszentmiklósról.
A középiskolások kategóriájában Marcsók Vilma, nyugalmazott magyar szakos tanárnő és Suhajda Lajos SDV atya értékelték a bibliai szövegmondók teljesítményét. A helybeli Szili Kornélia első díjban részesült, második helyen végzett az udvarszállási Virág Laura, míg harmadik helyen ketten osztoznak a muzslyai Ködmön Zsolt és a nagybecskereki Palkovics Tímea.
A versenyzőket és díjazottakat egy koncerttel is meglepték a szervezők, ugyanis a székesegyházban Csíszér László tanúságtevő koncertjén vehettek részt.
k-ko
Együttműködési megállapodást írt alá a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a 2026-os vajdasági foglalkoztatási akcióterv intézkedéseinek megvalósításáról.
Nenad Ivanišević tartományi titkár elmondta, hogy Vajdaságban a munkanélküliségi ráta történelmi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 19:26 ]
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




