Szabadka: Lesz-e idejük a szavazatok újraszámlálására
Hangos viták jellemezték a Városi Választási Bizottság ülését
Betűméret:
Szabadkán ülésezett ma a Városi Választási Bizottság. A hosszúra kerekedett ülésen parázs vitákra is sor került. Nagy Kanász György, a bizottság tagja arról nyilatkozott, hogy egyetlen pont szerepelt napirenden, a választási anyagok áttekintése. Miután a Vajdasági Magyar Szövetség jelezte szándékát, hogy élne a törvény adta lehetőségével, hogy belenézzen a választási jegyzőkönyvekbe és újraszámolja a szavazatokat hirtelen több párt is jelentkezett hasonló szándékkal - emelte ki Nagy Kanász. Elmondta: rögtön a VMSZ után jelentkezett a Demokrata Párt, a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Egyesült Régiók, a Liberális Demokrata Párt, és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga is. Hozzátette, hogy ez felettébb gyanús és átlátszó. A választási bizottság tagja ezt azzal magyarázta, hogy a holnap éjfélig megszabott határidőig fizikailag képtelenség, hogy az összes párt átnézhesse és újraszámolja a 109 szavazóhelyről beérkezett szavazatokat. A 19 személy részvételével megtartott szavazáson végül elvetették még azt a javaslatot is, hogy a szavazatok újraszámolásához a pártok igénybe vehessék a szavazatszámláló gépet, így a pártok emberei kénytelenek lesznek kézzel, egyenként végigszámolni a szavazatokat a szűkös határidőn belül. Már ha lesz idejük és lehetőségük. A határidő leteltével egyébként jogerőssé válnak az eddig megjelentetett választási eredmények.Kartali Róbert
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki.
A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




