„Csak az út felénél járunk” - Sajtótájékoztatót tartott a Demokrata Párt adai szervezete
Betűméret:
Sajtótájékoztatót hívott össze csütörtökön a Demokrata Párt helyi szervezete, amelyen a párt vezetősége megköszönte a szavazatokat, és egyben a május 20-án esedékes második választási fordulón, valamint az ugyanerre a napra kiírt, helyi járulékról szóló referendumon való részvételre hívta fel a lakosságot.Május 6-án a demokraták vezette koalíció listái, jelöltjei gyűjtötték Ada községben a legtöbb szavazatot. Bilicki Zoltán (a képen) jelenlegi polgármester ismét a városelnöki székért indult, Tóth Tamás a köztársasági parlamenti képviselői mandátum után a tartományi listán szerepelt. Ugyanígy Tóbiás József, aki egy ciklust már eltöltött tartományi képviselőként.
- Ez (a győzelem) számunkra elsősorban két dolgot jelent: felelősséget és megtiszteltetést – fogalmazott Tóth Tamás, a Demokrata Párt adai szervezetének vezetője. - Ezzel lehetőséget formáltak számunkra, hogy felelősségteljesen folytassuk a megkezdett munkát Ada község, és a község polgárai által támasztott igények figyelembe vételével.
Tóth továbbá kiemelte, a vasárnapi választások csak az út felének megtételét jelzik. Mint azt elmondta, Szerbia európai integrációja nagyban függ attól, ki lesz annak köztársasági elnöke.
Bilicki Zoltán, a Szavazz a jobb életre – Boris Tadić elnevezésű lista vezetője szintén a második körben való részvétel fontosságát hangsúlyozta.
- A magam nevében szeretném megköszönni a magas részvételi arányt, amely május hatodikán győzelmet hozott számunkra – nyilatkozta a sajtónak Bilicki. - Már ma kijelenthetjük, hogy községünk elnökét mindenféle egyezkedés nélkül továbbra is a mi listánk fogja adni, mivel az önkormányzati választásokon abszolút többséget szereztünk – tette hozzá.
Tóbiás József tartományi képviselőjelölt megköszönte a támogatást, amellyel a választók a második körbe szavazták.
- Először történt meg hosszú idő után, hogy ugyanaz az opció tudta megtartani pozícióját a választások után, és ezt külön szeretném megköszönni Ada község polgárainak – fogalmazott Tóbiás. - Ez egy olyan mértékű fejlődést fog hozni a következőkben, amire még nem volt példa.
Referendum a Moholi Helyi Közösség területén május 20. és május 23. között esedékes. Dragoljub Bajić, a helyi közösség elnöke emlékeztetőül elmondta: nem egy új helyi járulék bevezetéséről kell döntenie a lakosságnak, hanem a meglévő folytatásáról. A helyi járulék jelentős segítséget jelent a helyi közösség számára, amelyből főként az elmúlt időszakban, és az önkormányzat hathatós támogatásával számtalan dolog megvalósult.
- Ahhoz, hogy Moholon folytatódjon az elmúlt időszakra jellemző tendencia, hogy a falu kiépüljön, szépüljön, szükség van a helyi járulékra – fogalmazott Bajić.
(pzs)
Együttműködési megállapodást írt alá a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a 2026-os vajdasági foglalkoztatási akcióterv intézkedéseinek megvalósításáról.
Nenad Ivanišević tartományi titkár elmondta, hogy Vajdaságban a munkanélküliségi ráta történelmi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 19:26 ]
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




