Répás Zsuzsanna: a magyar nemzetpolitika a konkrét programok kidolgozásának fázisába érkezett
Betűméret:
A magyar nemzetpolitika a stratégiai keret elfogadása után a konkrét programok kidolgozásának fázisába érkezett - jelentette ki Szovátán, a Magyar Ifjúsági Konferencia tanácskozásán Répás Zsuzsanna (a képen), a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ifjúsági leképzésének is tekintett Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) szovátai ülésén Répás Zsuzsanna elmondta: a magyar nemzetpolitika stratégiai céljának tekinti, hogy a külhoni magyar közösségek mind számbelileg, mind szellemileg, mind gazdaságilag, mind pedig jogi értelemben gyarapodjanak. Hangsúlyozta, hogy ezt a célt rögzítette a magyar nemzetpolitikai stratégia kerete, amelyet egyhangúlag fogadott el a MÁÉRT.
Répás Zsuzsanna úgy vélte, most az a feladat, hogy konkrét programokkal segítsék elő a dokumentumban megfogalmazott célok elérését. Az intézményépítést tekinti az egyik legfontosabb feladatnak. Mint fogalmazott, "addig terjed a magyar nemzet határa, ameddig a magyar intézmények hatása elér".
Kiemelt szerepet tulajdonított az oktatási intézményeknek. Megjegyezte, ezért nyilvánították 2012-t a külhoni magyar óvodák évének, és ezért különítettek el százmillió forintot a Bethlen Gábor Alapnál a határon túli óvodák támogatására. Fontosnak tartotta a Határtalanul osztálykirándulási programot is, amelynek célja, hogy valamennyi magyarországi iskolás tanulmányai során legalább egyszer jusson el a határon túli magyar közösségek valamelyikéhez.
"A fiatalok egymásra találásának élményét szeretnénk általánossá tenni. Azt szeretnénk, hogy ha olyan barátságok alakulnának ki, amelyekre az összetartozásunkat tudjuk építeni a jövőben" - ecsetelte Répás Zsuzsanna.
A most szerveződő programok sorában elsőként a Kárpát-medencei jogsegélyszolgálatot említette. Elmondta, olyan fórumot szeretnének kialakítani, amely azt a biztonságérzetet nyújtja valamennyi külhoni magyar számára, hogy ha őt valami jogsérelem éri, akkor mögötte áll a magyar állam, és ha kell jogi, diplomáciai segítséget nyújt neki. Az elkövetkező időszak feladatának nevezte, hogy a magyarság házában egy tudományos, kiállítási, továbbképző centrumot hozzanak létre.
A MIK gyűlését Toró T. Tibor egykori ifjúsági vezető, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is köszöntötte. Toró úgy vélte, a fiataloknak is felelőssége, hogy átláthatósággal, őszinteséggel, nyíltsággal megpróbálják visszaadni a politika becsületét.
Téglássy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúsági főosztályvezetője azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány erőforrásnak és nem problémának tekinti a fiatalokat. Úgy vélte, a szovátai tanácskozásnak az a feladata, hogy a MIK-et megfeleltesse az idők kihívásának. (MTI)
Az RMDSZ már sok épületet visszaszerezett a történelmi magyar egyházak számára. Ha elfogadta volna az apátság a jogi szolgálatainkat, lehet, nem így alakul ez a történet. Most ennek a szomorú, de jogerős bírósági ítéletnek a fényében kellene kompromisszumos megoldást találni az önkormányzat és az apátság...
2026. JÚNIUS 6.
[ 13:37 ]
A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében.
A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon.
Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




