Kárpát-medence
Répás Zsuzsanna a külhoni magyar óvodák évéről és a Határtalanul programról
Betűméret:             
A határon túli magyar óvodák támogatására indított külhoni magyar óvodák éve programról és a Határtalanul tanulmányi kirándulásokról adott tájékoztatást Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár felvidéki és anyaországi pedagógusoknak vasárnap Budapesten; az aznap zárult háromnapos programon, amelyen 30-30 felvidéki és magyarországi pedagógus vett részt, szó volt az eddigi nemzetpolitikai intézkedésekről is.
Répás Zsuzsanna az MTI-nek elmondta: a tanácskozáson szólt a nemzetpolitika kormányzati felépítéséről. Mint kiemelte: az új rendszer alapja az összetartozás, ennek jegyében alkották meg a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, az egyszerűsített honosításról szóló jogszabályt, és ez a szempont szerepel az új alaptörvényben is.
A helyettes államtitkár közlése szerint szó volt a nemzetpolitikai stratégiáról is, amelyet a Magyar Állandó Értekezlet egyhangúlag fogadott el a múlt év végén. Répás Zsuzsanna hangsúlyozta: az elvi alapok megteremtése, a stratégiai keret elfogadása után a magyar nemzetpolitika a konkrét programok kidolgozásának fázisába érkezett.
Az egyik ilyen program a közelmúltban elindított külhoni magyar óvodák éve - jelezte. A határon túli magyar óvodák támogatására százmillió forintot különítettek el a Bethlen Gábor Alapnál.
Szólt még a Határtalanul osztálykirándulási programról is, amelynek célja, hogy valamennyi magyarországi iskolás a tanulmányai során legalább egyszer jusson el a határon túli magyar közösségek valamelyikéhez. Répás Zsuzsanna a program fontosságát érzékeltetve kiemelte: Magyarországon negyven évig gyakorlatilag tudni sem volt szabad arról, hogy határon túli magyar közösségek vannak, és mesterségesen megpróbálták elfelejtetni a magyarországi társadalommal, hogy léteznek külhoni magyar közösségek, és összetartozunk.
Nagyon nehéz ezt újra természetessé tenni - fogalmazott, megjegyezve: ebben a folyamatban az anyaországi magyarok lemaradtak a határon túliaktól. Számukra, ha valami természetes volt, az az, hogy a magyar közösséghez tartoznak - hangsúlyozta.
Répás Zsuzsanna fontosnak tartotta, hogy meg tudják szólítani a magyar fiatalokat. Ugyanakkor más a tananyag, és más, amikor személyes élményeket szereznek egy-egy külhoni kirándulás, testvériskolákkal való találkozó során - fejtette ki a helyettes államtitkár.
A Határtalanul programot márciusban három kategóriában hirdették meg: a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című felhívás keretében az alapfokú oktatás 7. osztályos tanulói (az általános iskolák, valamint a 6 és 8 osztályos gimnáziumok megfelelő évfolyamain tanuló diákok) külhoni utazásai támogathatóak. Az Együttműködés szakképző iskolák között című felhívás esetén magyarországi és külhoni szakképző iskolai oktatásban tanuló 9-12. évfolyamos diákok, míg az Együttműködés gimnáziumok között című felhívás keretében magyarországi és külhoni gimnáziumi oktatásban részesülő diákok együttműködésére lehet pályázni.
Az ez évi költségvetésben e célra 500 millió forintot különítettek el, a 2012/13-as tanévben mintegy ötszáz iskola, az iskolákon keresztül pedig csaknem tizenötezer diák kapcsolódhat be a programba. (MTI)
Az RMDSZ már sok épületet visszaszerezett a történelmi magyar egyházak számára. Ha elfogadta volna az apátság a jogi szolgálatainkat, lehet, nem így alakul ez a történet. Most ennek a szomorú, de jogerős bírósági ítéletnek a fényében kellene kompromisszumos megoldást találni az önkormányzat és az apátság...
2026. JÚNIUS 6.
[ 13:37 ]
A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében. A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon. Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó