





Az európai egységfolyamat előmozdításában és a közös európai fizetőeszköz stabilizálásában szerzett érdemeiért Nemzetközi Károly-díjban részesült csütörtökön a németországi Aachenben Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, aki a díj átvétele után elmondott beszédében javaslatot tett a közvetlenül választott uniós elnök tisztségének bevezetésére.
A díjazottat Jean-Claude Juncker, az euróövezeti tagországok pénzügyminiszteri tanácsa, az Eurogroup elnöke méltatta. Kiemelte: Schäuble "német hazafi" és egyben "európai hazafi" is, a szociális piacgazdaság eszméjének elkötelezett híve, aki az euró koncepcióját nem gazdaságpolitikai ügyként, hanem a kontinens békéjét biztosító eszközként fogja fel és "fáradhatatlanul küzd azért, hogy Európa több legyen", mint egy földrajzi fogalom. "Te, kedves barátom, méltó kitüntetettje vagy a Károly-díjnak" - mondta Juncker, aki 2006-ban kapta meg az egyik legrangosabb páneurópai elismerésnek számító díjat.
A 69 éves német kereszténydemokrata politikus pályafutásában a Károly-díj a legmagasabb kitüntetés. Az elismerés odaítéléséről döntő kuratórium indoklásában kiemelte, hogy Schäuble azon maroknyi aktív politikus közé tartozik, akik a nyolcvanas évek elejétől kezdve valamennyi jelentős integrációs vívmány kiharcolásában részt vettek.
Schäuble a díjat megköszönő beszédében elmondta: az egységfolyamat egyelőre az "eltérő sebességű" integráció módszerével halad előre. Ennek eleme például a schengeni rendszer és a valutaunió. Az ilyen közbülső megoldásokkal idővel szakítani kell, de "jobb, ha apró, pragmatikus lépésekkel haladunk, mint ha az elvekhez való ragaszkodás miatt csak toporognánk".
A következő nagy fejezet a politikai unió megteremtése - mondta. Az egységes Európához demokratikus legitimációval rendelkező intézményekre van szükség, Európa politikai egységét pedig egy olyan vezetőnek kellene megtestesíteni, akit az uniós polgárok választanak meg közvetlenül. Megfelelő megoldás lenne, ha a következő európai parlamenti választáson a pártok listavezetőt nevezhetnének meg, és a győztes párt listavezetője töltené be az uniós kormányként működő Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségét - fejtette ki Wolgang Schäuble.
Az aacheni városházán tartott díjátadó ünnepségen megjelent többek között Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, Viviane Reding, az EB egyik alelnöke és Norbert Lammert, a német parlament alsóházának (Bundestag) elnöke.
Az EU jelenlegi területének jelentős részét magában foglaló frank birodalom megalapítójáról, Nagy Károly császárról (748-814) elnevezett elismerést tavaly Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke, 2010-ben pedig Donald Tusk lengyel kormányfő kapta meg. A díjat, amelyet 1950 óta évente ítélnek oda az európai egységért végzett kiemelkedő munkásság elismeréseként, korábban többek között Bill Clinton volt amerikai elnök, Václav Havel egykori cseh államfő és Angela Merkel német kancellár kapta meg. Az elismerést két magyar is kiérdemelte: Horn Gyula külügyminiszter (1990) és Konrád György író (2001). (MTI)
Csak azt tudnám, ki volt Nemzetközi Károly? Leiter Jakab unokaöccse?
A mai ember és egyház életének megváltoztatását sürgette vasárnap Ferenc pápa a hívőkkel teli római Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén. Bátor... >>
Készenlétbe helyezte legfejlettebb rakétarendszerét a szíriai kormány azzal az utasítással, hogy Tel-Avivra kell csapást mérni, ha Izrael újabb támadást hajt végre... >>
Önkormányzati választások kezdődtek vasárnap Horvátországban, a kétfordulós szavazáson 3 millió 750 ezer választópolgár összesen 576 regionális és helyi önkormányzat... >>
Abroncsnak köszönöm a derűs pillanatokat,rég nem nevettem ilyen jót! Talán ha elolvasná a cikket...