





A gombosi Arany János Művelődési Egyesület lesz a zombori Berta Ferenc Zsebszínház 146. Találkozásainak vendége. Az egyesület fényképekből és korabeli tárgyakból álló kiállítás keretében bemutatja a falu történetét, a látogatók megismerkedhetnek a gombosi tisztaszobával és a népviselettel. A műsorban az óvodásoktól a nyugdíjasokig bemutatkoznak a helybeliek, különböző tánckoreográfiákat adnak elő, a fiataloknak lesz önálló zenei produkciójuk, az idősebbek bordalokat énekelnek, a kórus pedig csárdáscsokrot mutat be élő zene mellett. A rendezvény kezdetén Klenanc József, az egyesület elnöke ismertetőt mond a faluról és a művelődési egyesületről. A Találkozások házigazdája Győrfi Klára, közreműködik a Zsebszínház Kisegyüttese. A rendezvényre kedden, április 24-én 18.00 órai kezdettel kerül sor a zombori Magyar Polgári Kaszinóban.
Hetvenkilenc évesen elhunyt Georges Moustaki görög származású francia énekes-dalszerző.Élete során több mint 300 dalt írt a legnagyobb francia előadók, köztük Edith Piaf... >>
A Fiatal Írók Szövetségének szervezésében az elmúlt hónapokban megrendezésre került Olvass be újra! kritikai beszélgetéssorozat a végéhez ért. Már csak egy utolsó... >>
Magyarországi, szerbiai és romániai színházak vesznek részt a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón (TESZT), amely péntektől egy héten át zajlik Temesváron. A... >>