





A magyarkanizsai Cinema Filmműhely szervezésében május 15. és18. között vajdaság magyarlakta településein bemutatják az előző évben készült magyar filmeket. Az alkotásokat először a Magyar Filmszemlén vetítették le, majd a Magyar Film Délvidéki Hete elnevezéssel tizenkét helyszínen mutatják be. A több néző előtt zajló, az alkotókkal való beszélgetéseket, közönségtalálkozókat is magában foglaló rendezvénynek nagy sikere van a vajdasági magyarság körében. A rendezvény célkitűzése, a kezdetektől napjainkig, a kortárs magyar játékfilm és dokumentumfilm megismertetése és népszerűsítése a határon túli, vajdasági nézőkkel. Vajdaság-szerte egy hét alatt a Magyar Filmnapok keretében bemutatókat tartanak Szabadkán, Zentán, Topolyán, Kishegyesen, Csókán, Adán, Nagybecskereken, Újvidéken, Temerinben, Becsén, valamint Törökkanizsán.
Magyarkanizsán a jövő szerdán (május 16-án) Szabó Magda Az ajtó című önéletrajzi ihletésű regénye alapján készült filmdrámát mutatják be Szabó István rendezésében. Május 17-én, csütörtökön a Szovjet levelezőpajtás című dokumentumfilmet vetítik délután, este Jankovics Marcell rendezésében Az ember tragédiája című 160 perces animációs filmet láthatják az érdeklődők. Pénteken, május 18-án mutatják be A halálba táncoltatott lány című színes, feliratos, magyar-szlovén-kanadai játékfilmet. Ugyancsak a jövő pénteken tekinthetik meg Szalai György és Dárdai István rendezésében a Himnusz című filmet. A Magyar Filmnapokat támogatja a Magyar Nemzeti Tanács valamint az egyes települések önkormányzatai.
M. I.
Tervezett filmek:
1. Az ember tragédiája – animációs film
színes, magyar animációs film, 160 perc, 2011
rendező: Jankovics Marcell
író: Madách Imre
forgatókönyvíró: Jankovics Marcell
zeneszerző: Sáry László
operatőr: Major Péter, Bacsó Zoltán
tervező: Jankovics Marcell
zene: Sáry László, Wolfgang Amadeus Mozart
Rövid tartalom: Az ember tragédiája forgatókönyve 1983-ban született. A gyártás 1988-ban kezdődött, és hosszú hányattatások után csupán nemrégiben ért véget. A film érdekessége, hogy Jankovics mind a 15 színt más-más stílusban készítette el. Az egyes színekből már kaphattunk ízelítőt az elmúlt évek során a különböző fesztiválokon és a Duna Televízióban, azonban a teljes, közel 160 perces mű most először kerül a közönség elé.
2. A halálba táncoltatott lány
színes, feliratos, magyar-szlovén-kanadai játékfilm, 100 perc, 2011
rendező: Hules Endre
forgatókönyvíró: Hules Endre
operatőr: Zsigmond Vilmos, Honti Zoltán
szereplő(k):
Hules Endre (Steve)
László Zsolt (Gyula)
Melkvi Bea (Mari)
Rövid tartalom: Steve, egy táncosból lett impresszárió (Hules Endre) húsz év után visszatér szülőföldjére, Magyarországra. A szocialista rendszer, amely száműzte, nincs többé. Volt káder apja nyugdíjba vonult, de öccse, Gyula (László Zsolt) továbbra is ugyanazzal a társulattal, ugyanabban a lerobbant stúdióban dolgozik, ahol együtt kezdtek. Ráadásul időközben feleségül vette Steve volt szerelmét, Marit (Melkvi Bea). A két testvér úgy dönt, hogy felújítják utolsó közös sikerüket, A halálba táncoltatott leány balladájából készült táncdarabot. Amennyiben Gyula meg tud felelni Steve szigorú szakmai kívánalmainak, világturnéra viszik az előadást, segítve mindkettőjük stagnáló karrierjét. De időközben Steve ördögi tervet eszel ki, hogy elégtételt szerezzen régi sérelmeiért.
3. A Föld szeretője
színes, magyar játékfilm, 100 perc, 2010
rendező: Pozsgai Zsolt
zeneszerző: Gulyás Levente
operatőr: Nádorfi Lajos
szereplő(k):
Őze Áron (Zsolnay Vilmos)
Koncz Gábor
Rövid tartalom: A fiatal Zsolnay Vilmost apja kereskedőnek szánja, de a fiú titkos utakon jár. Festegetni próbál, készül a művész életre. Furcsa szokásai vannak, szeret rég halott nővére szobájában időzni, és "beszélgetni" vele. És feltűnik egy titokzatos, olasz öregember, aki kamasz-korától kísérti. Vilmos bátyja, a nagyvilági életet élő fiatalember edénygyárat alapít a városban, de ennél a munkánál sem tud megnyugodni, újabb és újabb kihívások felé siet. Így egy nap az edénygyár Vilmosra marad. És a titokzatos, öreg olasz átadja neki a titkot, egy gubbiói váza receptjét, mely alapvetően változtatja meg Zsolnay Vilmos életét. Ettől kezdve a film története egy később világhírre szert tett ember útja önmaga megismeréséig. Szerelmek, tragédiák, örömök kísérik ezen az úton. Apák és fiúk szenvedélyes viszonyainak lehetünk tanúi, híres aranycsinálók és csodadoktorok tűnnek fel - és a fiatal boltosfiú elindul azon az úton, mely az öröklétig vezet.
Zsolnay Vilmos eljut odáig, hogy megvalósítja élete célját, és a rábízott titkot megőrzi - de vajon lesz-e kinek tovább adnia? És milyen áron?
4. Csicska
színes, magyar rövidfilm, 20 perc, 2011
rendező: Till Attila
forgatókönyvíró: Till Attila
zeneszerző: Lantos Iván
operatőr: Juhász Imre
Rövid tartalom: Balogh István, egy vidéki tanyán élő földművelő gazda, aki rettegésben tartja a feleségét és a gyerekeit. Mivel éppen hogy csak fent tudja tartani magát és a családját, az istállóban úgynevezett "csicská"-t, vagyis tulajdonképpen rabszolgát tart. Balogh maga is keményen dolgozik és igyekszik mindent megtenni, hogy a vad, vidéki élet szabályai szerint "rendezze" a közvetlen környezetét.
A család tagjai és a "csicska" közeli, de nagyon morbid kapcsolatban vannak egymással, a rabszolgaként tartottat minden szempontból állatként kezelik. A Csicska című filmet a hasonló szituációt túlélt emberek beszámolói és a témához kapcsolódó híradások inspirálták.
5. A szovjet levelezőpajtás
magyar dokumentumfilm, 66 perc
rendező: PAPP Gábor Zsigmond
Operatőr: Lovasi Zoltán
Vágó: Bartos Bence
Narrátor: Papp Gábor Zsigmond
Szereplők:
Julia Lukjanova, Papp Gábor Zsigmond, Oksana Sarkisova, Kirill Maslennikov
Rövid tartalom: Ez a történet 30 évvel ezelőtt kezdődött. 1980 januárjában 7. osztályos voltam, amikor kaptam egy szovjet levelezőpajtást. Az orosztanárnőnk kiosztott mindenkinek egy cirill betűs borítékot, azzal, hogy mostantól ő lesz a levelezőpajtásod. Szerencsém volt, mert lány volt és moszkvai. Julia Lukjánovának hívták. Három évig leveleztünk egymással, és bár soha nem találkoztunk, az összes levelét megőriztem. És most utazom Moszkvába, mert elhatároztam, hogy megkeresem, és filmet készítek arról, hogy kinek milyen gyerekkora volt a szocializmusban.
6. Himnusz
magyar film, 100 perc
rendező: Szalai Györgyi, Dárday István
Az első és az utolsó filmem elkészítése között több mint 4 évtized telt el.
Szinte véletlenül ötlött egy napon eszembe, hogy az első filmben négyszer, az utolsó filmben ötször éneklik el a himnuszt. Az elsőben formálisan és kötelességszerűen, az utolsóban a lélek mélyéről, őszintén és bizakodva.
A két filmből lett – a HIMNUSZ című harmadik - ez a most látható új mű, mely mélyen belevilágít múltunk és jelenünk történelmi valóságába s a mai Magyarország gyökeresen új problémáit és reményeit elemző módon megrajzolva szakrális és politikai cselekvésre ösztönöz elítélve a tétlenség hiábavalóságát.
„Isten áld meg a magyart, jó kedvvel bőséggel nyújts feléje védőkart, ha küzd ellenséggel…”
Érdekek pusztítása, politikai rendszerek és társadalmi törekvések zsákutcái és hitet adó víziói bujkálnak a vásznak és monitorok képsorai mögött
„… balsors akit régen tép, hozz reá víg esztendőt…megbűnhődte már e nép a múltat és jövendőt”
Gyerekfilmek:
7. Magyar népmesék:
A rest legényről (Rendező: Horváth Mária)
Az elégedetlen fazék (Rendező: Nagy Lajos)
A világlátott egérke (Rendező: Nagy Lajos)
A Négyszögletű Kerek Erdő, Vacskamati virágai (Rendező: Horváth Mária)
Ma tartották meg Zentán a XIX. Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny Délvidéki döntőjét, amelyen külön kategóriában versenyeztek az óvodás, a kisiskolás, a felsős, a... >>
Orosz színtársulat vihette haza a ma esti díjkiosztó gálaműsorról a XX. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál legrangosabb elismerését, a legjobb előadásért járó Grand... >>
Hetvenkilenc évesen elhunyt Georges Moustaki görög származású francia énekes-dalszerző.Élete során több mint 300 dalt írt a legnagyobb francia előadók, köztük Edith Piaf... >>