GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. május 10. [22:22]

Énekelt Versek XVII. Zentai Fesztiválja

Énekelt Versek XVII. Zentai Fesztiválja

A hétvégén rendezik meg az Énekelt Versek XVII. Zentai Fesztiválját, amelynek keretében a pénteki versenyprogram és a szombati gálaműsor mellett kísérőprogramok sora is várja az érdeklődőket nemcsak Zentán, hanem Vajdaság más településein is.
Május 11-én, pénteken 9.00, 10.30 és 12.00 órai kezdettel a budapesti Sajtkukacz – Aphonia együttes a zentai Hófehérke Óvodában és a Thurzó Lajos Általános Iskolában mutatja be a Radírmocsok című gyermekműsorát, 18.00 órától pedig a zentai Művelődési Házban kezdetét veszi az idei versenyprogram, amelynek vendége Csík Mónika Kilátó-díjas költő lesz. A programban a tervek szerint összesen tizennégy versenyző szerepel majd, akiknek teljesítményét a Csík Mónika költő; Radványi Balázs énekes-zenész, a Kaláka együttes tagja, a zsűri elnöke; Skorutyák Veronika, az Újvidéki Rádió zenei szerkesztője; Szögi Csaba író, költő és Verebes Ernő zeneszerző-költő összetételű zsűri értékeli.
Május 12-én, szombaton 14.00 órától a budapesti Sajtkukacz – Aphonia együttes a Zentai Közkórház gyermekosztályán adja elő a Radírmocsok című gyermekműsorát, 19.30-kor pedig a zentai Művelődési Házban megkezdődik az Énekelt Versek XVII. Zentai Fesztiváljának gálaműsora, amelynek keretében a győztes produkciók mellett a Kaláka együttes és Rátóti Zoltán színművész Különbéke című Szabó Lőrinc-estjét is figyelemmel kísérhetik az egybegyűlt vendégek.
Az Énekelt Versek XVII. Zentai Fesztiválja rendezvénysorozata keretében Zenta mellett
más vajdasági településeken is szerveznek programokat. A már lezajlott programok mellett május 13-án, vasárnap 9.00 órától a tordai színházteremben a zentai Mécsvirág együttes lép fel, a bácsfeketehegyi református templomban pedig 9.30-tól a kárpátaljai Krisz együttes fellépését kísérhetik figyelemmel az érdeklődők. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
(Képünkön a fesztivál tavalyi győztese, az Aphonia együttes)
H. G.



2013. május 21. [23:03]

Négy magyarországi filozófus volt az újvidéki Híd Kör vendége kedden a Forum-ház dísztermében. A test poétikájától a vágy filozófiájáig című rendezvény keretében, mint... >>

2013. május 21. [22:52]

Torda volt a felvidéki Csavar Színház vajdasági turnéjának második állomása, elsőként Magyarcsernyén lépett fel Gál Tamás színművész és zenésztársa, Bodonyi András.... >>

2013. május 21. [21:28]

Az adai Szarvas Gábor Könyvtár a Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium pályázatán jelentős összegű támogatást nyert az intézmény informatikai rendszerének bővítésére,... >>



1 euró 110.72 dinár
1 dollár 85.89 dinár
100 forint 38.04 dinár
100 dinár 262.84 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Ebédelnek a fiatal házasok. Az ifjú férj hősiesen kanalazza az ételt, a fiatalasszony pedig talán azért is, hogy elterelje a figyelmét az ételről, állandóan csacsog.
- Tudományos cikkeket olvastam a napokban, amelyekben az orvosok azt írják, hogy egy felnőtt ember három-négy kiló sót eszik meg évente.
A férj felnéz, megáll a kezében a kanál.
- De nem egyszerre!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása