GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. május 13. [18:47]

Napos nyárelő várható

Igen hűvös időjárást hozott a szombati hideghullám. Több helyen volt zivatar is, főleg Magyarországon, Vajdaságban inkább csak esőt és záport hozott. A következő hetünk is változékony lesz, és mielőtt elkezdenénk örülni annak, hogy szerdán kissé felmelegedhetünk, jelezzük, hogy csütörtökön ismét jön a hideg.
A jelenlegi kilátások szerint ismételten jelentős csapadékra lehet majd számítani egész Vajdaság területén. A hőmérséklet is vissza fog esni ismét, a reggeli órákban 7–8, a nappali órákban pedig 11 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk majd csak.
A hétvégéig ismét melegedni fog az idő, illetve fel fog szakadozni a felhőzet, sok helyen derült égboltban is gyönyörködhetünk. Majd az utána következő hét elején elérhetjük majd akár a 24–25 fokot is, habár már akkor több helyen kialakulhat zivatar, száraz zivatar is.
A jelenleg legtöbbször elhangzó kérdés az időjárásról az, hogy „vajon milyen nyarunk lesz?”, akkor a földműveseknek még ilyen és ehhez hasonlók: „Vajon elég eső fog esni?”, „Vajon meg fog maradni a termés?”! Természetesen ilyen távlatból mindezen kérdésekre elég nehéz, sőt szerint szinte lehetetlen választ adni, viszont én sem a konkrét választ akarom megadni, hanem csak felvázolni, hogy a jelenlegi prognózisok, adatok szerint hogyan alakulhat a nyári, de legalábbis a nyár eleji időjárásunk.
A várható júniusi időjárás csapadékban nem lesz bőséges, habár lesz pár igen csapadékos nap is, főleg a hónap közepén. Ami a hőmérsékletet illeti, habár a hónap elején a reggeli órákban elég hűvös, mindössze 9 – 12 fok lehet, addig tovább haladva a hónapban lesz több nap is, mikor reggelre 17 – 19 fokra fog csak hűlni. Ami a nappali hőmérsékletet illeti, már a hónap elején mérhetünk délutánonként 24 -25 fokot, de néhol akár 27-28 fokot is. A hónap közepe felé haladva lehet egy kis lehűlés is, habár utána gyors melegedés következik, a rákövetkező napokban néhol akár 29 – 31 fokig felkúszhat a hőmérő higanyszála. Ez az időjárás várhatóan a hónap végéig ki fog tartani, amikor is ismét egy kisebb lehűlés következtében 22 – 23 fokra fog visszaesni a hőmérséklet.
Íme egy kis visszatekintés az elmúlt évek nyaraira (pl. abszolút minimum, illetve maximum hőmérséklet):
2009: a minimális hőmérséklet 7,8 fok volt, még június közepe felé, a maximum pedig 37,1 augusztus elején. A csapadékos napok száma (június, július, augusztus) 31 fok volt.
2010: a minimális hőmérséklet 9,6 fok volt, augusztus utolsó napján, a maximális hőmérséklet pedig 34,9 fok volt augusztus vége felé. A csapadékos napok száma (június, július, augusztus) 29 fok volt.
2011: a minimális hőmérséklet 8,8 fok volt, július elején, a maximális pedig 39,7 fok augusztus közepe táján. A csapadékos napok száma a három nyári hónapban 25 volt.
Ifj. Körmöczy Antal



2013. május 18. [23:16]

Többnemzetiségű kulturális műsor és kalácsfesztivál nyitotta a Magyar Polgári Kaszinóban a Határ menti főzőhálózat elnevezésű, EU-s támogatású projektum első... >>

2013. május 18. [17:08]

Kollektív esküvőt tartottak szombaton Belgrádban. A hagyományos rendezvény keretében idén 222 pár mondta ki a boldogító igent.A városi képviselő-testület épülete előtt... >>

2013. május 17. [18:45]

Országunk több városa mellett Zentán is ma délben szervezték meg a Ballagók Parádéja elnevezésű rendezvényt, amelynek résztvevői más európai országokbeli táncolókkal... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Schulz helyreigazításra szólítja fel a brüsszeli Metro újságot
(Magyarország)
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Hangosabban!

- Pincér! Miféle dolog ez? Egy nagyothalló készüléket találtam a levesemben!
- Bocsánat, uram! Egy kicsit hangosabban, ha kérhetem!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása