GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
Europastipendium
2012. május 4. [16:26]

Lázár: a Fidesz vezette kormány mindent megtett a magyarországi zsidó közösség biztonságáért

A Fidesz vezette kormány mindent megtett 2010 után annak érdekében, hogy valamennyi Magyarországon élő közösség, így a zsidó közösség számára is garantálja a biztonságot és a védelmet - jelentette ki Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester pénteken az alföldi városban.
"Egy olyan ország újjászervezésében és fölépítésében vagyunk érdekeltek, amely mindenki számára garantálja a biztonságot és az emberi jogok teljességét" - hangsúlyozta a Fidesz országgyűlési frakcióját vezető politikus Ilan Morral, Izrael magyarországi nagykövetével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
"Ennek értelmében minden, a magyarországi zsidó közösséget ért támadást a leghatározottabban visszautasítunk. Kompromisszum és kímélet nélkül lépünk föl az ilyen társadalmi törekvésekkel szemben" - mondta Lázár János.
A frakcióvezető példaként említette, hogy míg 2010 előtt Budapesten volt neonáci felvonulás, ma már ez elképzelhetetlen, és a kormány lényegében fölszámolta a Magyar Gárda tevékenységét is.
"A magyar valóság sokkal jobb, mint amit az európai vagy az amerikai újságok időnként írnak" - közölte a polgármester.
A politikus kifejtette: a Fidesz és a magyar kormány "baráti figyelemmel" tekint Izrael Államra, "gazdasági és politikai szövetségesnek" tartja. Az elmúlt 25 évben kifejezetten jó kapcsolatok épültek ki a két ország között. Magyarország támogatja támogatja Izraelnek azokat a törekvéseit, hogy modernizálja gazdaságát és társadalmát - mondta.
Ilan Mor hangsúlyozta, nagyon fontos a két ország közötti gazdasági partnerség, ebben komoly lehetőségek rejlenek.
A nagykövet elmondta, a zsidó közösség a magyar társadalom fontos része, nem etnikai csoportként kell kezelni őket, "ugyanúgy magyarok, mint bárki más, csupán a vallásuk különbözik". A közösség fontos kapocs Magyarország és Izrael Állam között, konstruktív szerepet játszik a baráti viszony kialakításában - tette hozzá. (MTI)



2013. június 18. [8:46]

Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd... >>

2013. június 16. [21:43]

Magyarország a legjobb pillanatban veszi át a visegrádi államok (Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) együttműködésének elnöki posztját, mert az ország... >>

2013. június 15. [15:19]

Magyarországon 36 hónapja folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint pedig öt éve nem volt ilyen kevés regisztrált... >>



1 euró 113.75 dinár
1 dollár 85.19 dinár
100 forint 38.93 dinár
100 dinár 256.84 forint
Tőzsde Oktató Központ banner
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Ön szerint a szerbiai árvízvédelmi szakemberek felmérései nyomán foganatosított intézkedések megnyugtatták-e a Duna térségében élő lakosságot?
Igen.
Nem.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Ügyes kutya

Kohn el akar adni egy kutyát Grünnek.
- Nagyon ügyes kutya - bizonykodik Kohn. - Akkorát ugrik, mint a Gellért-hegy.
Grün megveszi a kutyát, de másnap már panaszra megy:
- Becsaptál Kohn, ez a kutya egyáltalán nem ugrik.
- Miért? A Gellért-hegy ugrik?

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása