





A szerbeket sértegető, a svéd Radio 1 népszerű Gert világa című műsorában elhangzott mondatai miatt felfüggesztették állásából a népszerű színész-műsorvezetőt, Gert Fylkinget.
Fylking a műsor honlapján nyilvánosságra hozott svéd és szerb nyelvű levelében nyilvánosan is bocsánatot kért, amiért a szerbeket kapcsolatba hozta Anders Breivik tömeggyilkossal, s azt mondta, hogy a szerbek “retardáltak, átkozott disznók és pszichopaták”.
A műsorvezetőt a stockholmi szerb nagykövetség tiltakozása után függesztették fel állásából. A műsor honlapján az áll, hogy “Gert egy ideig nem fog megjelenni a rádió adásaiban a szerbekre tett sértő kijelentése miatt”.
A Vajdaság Ma hírportálon az esettel kapcsolatos korábbi cikk itt olvasható.
Mindössze két nappal ezelőtt lépett hivatalba Lulzim Peci, Koszovó belgrádi kapcsolattartó tisztviselője, s már be is adta lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy nem... >>
Az iskolák eljuttatták a minisztériumhoz a szerbből, illetve anyanyelvből írt kisérettségi vizsga előzetes eredményeit, és kiderült, hogy rosszabbak a tavalyinál –... >>
A belgrádi rendőrség tegnap este letartóztatta a 17 éves R. Ć. Padinska Skela-i tanulót, akit Srećko Ćirić helyi tornatanár április 23-án történt meggyilkolásával... >>