GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. május 8. [13:36]

Az eurázsiai sztyeppén kezdődhetett a lovak háziasítása

Az eurázsiai sztyeppén kezdődhetett a lovak háziasítása

Genetikai vizsgálatok szerint a lovak háziasítása Ukrajna füves területein, Oroszország délnyugati és Kazahsztán nyugati részén indult meg.
A domesztikált lovak aztán elterjedtek Európában és Ázsiában, eközben kereszteződtek a vadlovakkal – írja a PNAS folyóiratban megjelent tanulmány. A Cambridge-i Egyetem kutatóinak vizsgálata a lovak háziasítását érintő két versengő elméletet hozta tető alá. A téma hosszú ideje vita tárgyát képezi.
A régészeti bizonyítékok azt sugallják, hogy a lovakat az eurázsiai sztyeppe – Ukrajna, Oroszország délnyugati része és Kazahsztán nyugati területe – nyugati részén szelídítették meg mintegy hatezer éve. A szakemberek úgy hiszik, az állatokat lovagláshoz, valamint hús- és tejforrásként használták. Azonban ezek a régészeti eredmények – mint az eurázsiai sztyeppe eme területéről származó, ősi edényekben talált kancatej nyomai – nem egyeznek a mitokondriális DNS-től származó adatokkal. Ezek a genetikai vizsgálatok ugyanis azt sugallják, hogy a domesztikálás Európa és Ázsia számos területén ment végbe.
Az új vizsgálat során Európa és Ázsia nyolc országában élő 300 lótól vett magi DNS-mintákat elemeztek. A genetikai adatokat számítógépes modellekbe táplálták, melyeket úgy fejlesztettek ki, hogy a domesztikálás különféle forgatókönyveit vegyék górcső alá.
A kutatás kimutatta, hogy a háziasított lovak kihalt, vadon élő őse, az Equus ferus megközelítőleg 160 ezer évvel ezelőtt terjedt el Kelet-Ázsiából. Azt is felfedték, hogy az Equus ferust az eurázsiai sztyeppe nyugati részén háziasították, és az Eurázsia szerte elterjedő méneseket rendszeresen feltöltötték vadlovakkal.
Vera Warmuth, az egyetem zoológiai tanszékének kutatója szerint a vizsgálat egyértelműen kimutatja, hogy a domesztikált lovak eredeti alapító populációját az eurázsiai sztyeppe nyugati részén hozták létre ott, ahol a háziasított lovak legkorábbi régészeti bizonyítékait is megtalálták. Az elmélet szerinte azt is megmagyarázza, a mitokondriális DNS – mely csak az anyától öröklött géneket hordozza – adatai miért sugallják azt, hogy a lovakat számos alkalommal háziasították különféle helyeken.
Úgy tűnik ugyanis, hogy a vadlovakat a már meglévő, domesztikált lovak méneseinek újbóli feltöltésére használták, talán azért, mert nem volt könnyű őket fogságban szaporítani. A kutatók így az első genetikai bizonyítékot nyújtják a régészet által már sugallt háziasításra az eurázsiai sztyeppén, és kimutatják, hogy a kancáktól származó genetikai változatosság a domesztikált ménesek vadlovakkal való feltöltésének eredménye.
(hirado.hu/BBC/ScienceDaily)



2013. május 24. [10:23]

A levegőben terjedve is fertőz a H7N9 típusú madárinfluenza-vírus, továbbá a baromfi mellett sertésekre is veszélyes lehet – állítják kiterjedt vizsgálataik... >>

2013. május 24. [9:34]

Lassult a 21. század eddig eltelt éveiben a hőmérsékletemelkedés üteme, ami alapján tudósok egy nemzetközi csoportja arra következtet, hogy a korábban véltekkel szemben... >>

2013. május 23. [22:35]

Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.A legtöbb mikroorganizmus általában a sarkakon van: átlagosan nyolcvan faj... >>



1 euró 111.03 dinár
1 dollár 85.88 dinár
100 forint 38.07 dinár
100 dinár 262.62 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Tart-e attól, hogy befagyasztják vagy csökkentik a nyugdíjakat és a közalkalmazottak bérét?
Igen
Nem

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Iskolai bulin

Farsang van az iskolában, és a tanár néni végignézi az osztály tanulóit,
minek öltöztek be.
- Zolikán korona van, meg palást, ő biztos király. Juliskának szárnyai vannak, meg varázspálcája, ő biztos tündér.
Odaér Pistikéhez, aki mindig valami hülyeséget talál ki, látja, hogy egy nagy csillag van a fejére ragasztva, és egy kötéllel egy hatalmas csavart
vonszol. Megkérdezi:
- Pistike, te mi a jóistennek öltöztél?
- Én vagyok a csillagfejű csavarhúzó!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása