GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. április 23. [21:13]

Vajdaságban 1,7 millió választópolgár van

A Tartományi Választási Bizottság (PIK) hétfőn megerősítette, hogy Vajdaságban összesen 1.735.616 polgár jogosult szavazásra.
Ugyanezen az ülésén a PIK hitelesítette a tartományi választásokon induló 13. listát is, amely a Montenegrói Párt - Nenad Stevović nevet viseli, s amelynél két nappal ezelőtt hiányosságokat állapítottak meg.
A választási bizottság korábban hitelesítette a Magyar Remény Mozgalom, s a Mindannyian együtt koalíció listáját, amely a Bosnyák Demokrata Közösséget, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét, a Horvát Demokrata Közösséget, a Szlovák Pártot és a Magyar Polgári Szövetséget tömöríti.
A PIK hitelessé nyilvánította a Demokrata Párt köré tömörülő koalíció, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Szerbiai Egyesült Régiók, továbbá a Szerb Radikális Párt, valamint a Szerb Radikális Párt köré tömörülő koalíció listáit is.
Korábban hitelesítették a Szerbiai Demokrata Párt, a Vajdasági Fordulat, az SPS-PUPS-JS-SDPS nevű, a Szerbiai Szocialista Párt köré tömörülő pártok koalícióját, valamint a VMSZ és a Dveri a Szerb Vajdaságért listákat is.
A tartományi választásokat kombinált rendszer alapján tartják úgy, hogy a 120 képviselő közül 60-at részarányos választási rendszer szerint választanak, míg a másik felét kétmenetes többségi választási rendszer szerint. (Beta)



2013. május 21. [17:27]

Tomislav Nikolić szerb és Áder János magyar államfő megállapodása értelmében a csurogi Topalov-raktárat a razzia áldozatainak szentelt múzeummá alakítják át, a csurogi... >>

2013. május 21. [16:12]

A Szerbiai Alkotmánybíróság nyilvános meghallgatást tartott a Vajdaság statútuma alkotmányosságának és törvényességének kivizsgálását kezdeményező javaslatok nyomán. Az... >>

2013. május 21. [10:26]

Miután hosszabb ideje hiába fordulnak az állami intézményekhez és vezetőikhez a szabadkai Sever dolgozói, az egykori gyáróriás mintegy ezer földönfutóvá lett munkása... >>



1 euró 110.72 dinár
1 dollár 85.89 dinár
100 forint 38.04 dinár
100 dinár 262.84 forint
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
A készre jöttek
(Levelek a Rózsa utcából)
ASZTALITENISZ: Előny a Zentánál
(Sport)
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Bolond

Álldogál a bolond az elmegyógyintézet kapujában. Odamegy hozzá az egyik orvos és megkérdezi:
- Maga mit keres itt?
- Én csak a szemüvegem keresem.
- Akkor miért idehozták?
- Miért? Idehozták?

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása