GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. május 3. [18:05]

Temerin: Munkaakció a Tájházban

Temerin: Munkaakció a Tájházban

A Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor (TAKT) az idén is megszervezte hagyományos majálisozással egybekötött munkaakcióját, szerdán a Tájház udvarában. Az önkéntesek ezúttal a tetőcserepet távolították el a nyári fészerről. Az egész napos munkaakciónak közel harminc résztvevője volt, a civil szervezetek aktivistái, valamint a VMDP körzeti szervezetének tagsága mellett számos segítő szándékú polgár is bekapcsolódott a munkába. A tervek szerint a Tájház udvarában lévő nyári fészert teljesen megfordítanák, ezzel a munkával két héten belül akár el is készülnének. A szerdai munkaakciót közös ebéd, valamint társalgás zárta.
ácsi



2013. május 22. [11:02]

Kulturális emlékműként védelem alá kerülhet a Dr. Archibald Reiss kaszárnya, ha és amikor a szerb kormány elfogadja azt a vonatkozó határozattervezetet, amelyet most... >>

2013. május 21. [22:13]

Életének 73. évében Zentán elhunyt dr. Körmendi Ferenc atomfizikus, nyugalmazott egyetemi tanár, tudósít a Magyar Szó.A belgrádi Elektrotechnikai Kar Atomfizikai... >>

2013. május 21. [17:27]

Tomislav Nikolić szerb és Áder János magyar államfő megállapodása értelmében a csúrogi Topalov-raktárat a razzia áldozatainak szentelt múzeummá alakítják át, a csúrogi... >>



1 euró 110.89 dinár
1 dollár 85.86 dinár
100 forint 38.21 dinár
100 dinár 261.66 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Sztrádán

Kovács és a felesége a sztrádán hajtanak:
- Micsoda vademberek vannak! -szól Kovács- Ez a BMW-s is egy őrült! Legalább félórája százhetvennel jön mögöttünk!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása