





Kishegyes községben az országos átlaghoz képest nagyobb volt a részvételi arány, a szavazati joggal rendelkezők 60,2 százaléka élt alkotmányos jogával. Helyhatósági szinten 11 listát hirdettek meg, valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz az eredményhez, melynek alapján egyik pártnak, csoportosulásnak, vagy koalíciónak sem sikerült elérni a 30 százalékos támogatottsági szintet. Nyolc párt és csoportosulás jutott így képviselői helyekhez. Az előzetes, nem végleges adatok alapján, a községi képviselő-testületben, a VMSZ nyolc, a Demokrata Párt öt, a Szerbiai Szocialista Párt három, a Kishegyes község kisrészvényesei és megkárosított dolgozói, mezőgazdászai és megalázott polgárai – Bertók Lajos csoportnak szintén három, a Szerbiai Egyesült Régiók és az Indítsuk el Kishegyest Szerbiai Haladók Pártja - Tomislav Nikolić lista két-két mandátumot szerzett. Egy-egy képviselője lesz a jelek szerint az Egységes Szerbia és a Montenegrói Párt – Nenad Stevović listájának. Nem szerzett mandátumot a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Nemzeti Egyesület Montenegró Polgárok Csoportja és a Szerb Lista Kishegyesért csoportosulás.
A tartományi egyéni jelölőlistákon szereplő nyolc személy közül ifj. Juhász Bálint, a VMSZ jelöltje 1514 szavazatot kapott, míg dr. Bíró István 1205-öt, így ők ketten jutottak a választások második fordulójába. A választási bizottság döntése értelmében a szeghegyi 14. számú választóhelyen meg kell ismételni a választást, ezért az eredmény nem tekinthető véglegesnek.
tp
Ada község önkormányzata nevében Bilicki Zoltán, a község polgármestere és Urbán Mónika, a község alpolgármestere fogadták azokat a fiatalokat, akik a köztársasági... >>
Gyűlöletkeltő graffitiket festettek fel az éjjel Újvidéken a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) és a Dinari–Drina–Duna Mozgalom irodáinak otthont adó épületre... >>
Vajdaságban csökken a Duna vízállása, de a Vajdaság Vizei (Vode Vojvodine) vízgazdálkodási közvállalat kedden arra figyelmeztetett, hogy a veszély még nem ért véget,... >>