





A Magyar Nemzeti Tanács elfogadta a 2018-ig szóló Civil stratégiát. Kevés az elsős kisdiák a szórványban, de még a tömbben is.
A civil stratégia tervezetéről Zsoldos Ferenc, a civil konzultációs testület elnöke ismertetőjében elmondta: a civil szféra szerkezetével foglalkozik a dokumentum, azokkal a problémákkal, amelyek minden szervezetet érintenek. Ágazati kérdésekről nincs szó benne. Kétévente határoztak meg olyan mérföldköveket, amelyeket el szeretnének érni, de szabadon alakítható a dokumentum szükség szerint. Nyolc beavatkozási területet fogalmaztak meg, amelyek piramisszerűen egymásra épülnek, a cselekvési tervek a későbbiekben kerülnek kidolgozásra. E stratégia tekintetében is első a vajdasági magyarág a Kárpát-medencében, mondta Zsoldos Ferenc, aki azt is elmondta, mintegy 5oo magyar civil szervezet van a Délvidéken és léteznek már ernyőszervezetek is főleg a Nyugat Bácskában.
A vitában Joó Horti Lívia arról beszélt, hogy a 9o-es években az oktatással foglalkozó civil szervezetekre komoly szerep hárult, s ezért fontos, hogy ezek működése a jövőben ne esetleges legyen. Példaként a diáksegélyezőket említette. Nem kívánnak rátelepedni e szervezetekre, de segíteni szeretnék a munkájukat, mondta Joó Horti. Rácz Szabó László szerint a civil szervezetek egy részét azért hozták létre, hogy pénzt keressenek velük, s ha nincs politikai kapcsolatuk, nem tudnak sikeresen pályázni. Ezen kellene a stratégia segítségével változtatni. A civileknek vissza kell adni szabadságot, mondta.
Félidejéhez érkezik lassan az MNT jelenlegi összetételének a hivatali ideje, s immár az 5. stratégiai dokumentumot fogadják el, emelte ki Korhecz Tamás elnök. Az amatőr időszakot felváltja egy szakértői cselekvési terv. A vajdasági magyarság van olyan erős, hogy szakmailag megalapozott dokumentumokat készítsen. Ez azt jelenti, van jövőképünk. S azt is megmutatta az elmúlt két év, hogy a stratégiákat meg is tudjuk valósítani, tehát nem csak víziókról van szó, mondta Korhecz. A dokumentumot az MNT ellenszavazat nélkül fogadta el.
Módosították a Szekeres László Alapítvány alapszabályát. Különválasztották a kuratórium elnöki és ügyvezetői posztját, valamint határoztak, hogy az alapítvány megszűnésének esetén a vagyont a Magyar Ház Alapítvány örökölje.
Négy tartózkodás mellett elfogadták a javaslatot, hogy az MNT legyen a Topolyai Tájékoztatási Közvállalat, azaz a Régió Rádió társalapítója, illetve hogy legyen az újvidéki Mozaik Televízió társalapítója.
A középiskolai férőhelyek kapcsán az MNT ülésén elhangzott, hogy mintegy 4-5oo férőhellyel van több a kisérettségiző diákok számánál. 1910 hely a négyéves és 622 a hároméves tagozatokon.
Folyik az iskolai iratkozás. Az MNT az idén is 5 főben szabta meg a legkisebb tagozatot létszámát, amelyek megnyitását még javasolja. Nagybecskereken, Szentmihályon, Tóthfaluban, Szilágyin, Újvidéken, Gomboson, Zomborban, Tóbán, Kúlán, Nemesmiliticsen, Doroszlón vannak gondok, innen érkeztek eddig kérvények. Közülük némely iskolában sajnos még az öt főt sem éri el az elsős kisdiákok száma. Folyik az MNT beiratkozási kampánya, remélhetőleg szeptemberig lesz még magyar jelentkező ezekben az iskolákban, hangzott el az MNT ülésén.
NE
Az EU-t népszerűsítő egész napos programot szerveztek tegnap Zomborban, Európa hete alkalmából. A Nyitott Európa elnevezésű rendezvénysorozat megannyi eseményt foglalt... >>
A vajdasági mezőgazdasági termelők új SMS-szolgáltatást vehetnek igénybe, amely által idejekorán szerezhetnek pontos információt a betegségek és a kártevők... >>
Egy fordulat Szerbia mezőgazdasági termelésében az ország gyorsabb fejlődéséhez vezethet – jelentette ki Újvidéken Ivica Dačić szerb miniszterelnök.„Szerbia... >>
Ahol az MNT szervezi a magyar oktatást ott vagy nincs már magyar oktatás vagy van, de pártirányított. Elfogy a magyar, egyesek közben szépen sütögetik a pogácsáikat. Ezért vitézlett le a VMSZ a választásokon. Ilyen MNT nagyobb kár mint haszon.