Anyanyelvünk
Diáknyelv – második felvonás
Betűméret:             
Ígéretemhez híven folytatom azoknak az eredményeknek az ismertetését, melyeket Dávid diákommal tettünk tavalyi kutatásunk során.
A munka első részét egy kérdőív elkészítése jelentette, mely a diáknyelvi szavak használatának körülményeire utaló kérdések mellett, egy szószedetet tartalmazott. A kérdőíveket 4. és 8. osztályos tanulók töltötték ki. A cél az volt, hogy ezek feldolgozása után összehasonlító elemzéssel feltárhatóvá váljanak a két korosztály diáknyelvi szóhasználata közti hasonlóságok és különbségek. A témakörök szerint csoportosított szavak a diákéletre vonatkozó kifejezések mellett egyéb szavakat is tartalmaztak.
A kérdőív első három kérdése arra vonatkozott, hogy hol, milyen körülmények között használják a tanulók a diáknyelvi szavakat. A feldolgozás – nagyvonalakban áttekintve – a következő eredményt adta: a válaszadó diákok legtöbbje az iskolában a barátok és az osztálytársak körében használja a diáknyelvet – ahogy ez várható is volt, és általában humoros, vicces hangzásuk miatt kedvelik a diáknyelvi szavakat, de fontos ok volt a használat tekintetében a többiek utánzása is.
A szavak összehasonlítása közben/után megállapíthatjuk, hogy a 4. osztályosok diáknyelve játékosabb, sokat használják a kicsinyítő képzőket, személyekhez a néni, bácsi szót kapcsolják, játékos hasonlatokat hoznak létre, és a tanítók és osztálytársak ragadványnevei náluk inkább humorosak, mint sértők. A 8. osztályosok diáknyelve durvább, mint a negyedikeseké. Sok csúnya, trágár, vulgáris szót használnak. Rengeteg névátvitelen alapuló hasonlítást alkalmaznak tárgyakra, tulajdonságokra, testrészekre vonatkozóan.
Most pedig jöjjön a dolgozat, a gyűjtés legizgalmasabb része: a szavak felsorolása – természetesen válogatott formában, a teljesség igénye nélkül.
Kellemes böngészést kívánok/unk!

Iskolai életre vonatkozó szavak
ISKOLA
4. osztály: suli, isi, sula
8. osztály: suli, sula, isi, zárda, börtön
EGYES
4. osztály: keca, peca, gedács, kampó, karó, geda
8. osztály: keca, karó, kampó, geda, horog, peca, talpas
TÁSKA
4. osztály: tasi, tasek, táski, torba, háti teher
8. osztály: tasi, tatyó, szatyor, tatyi, puttony, tasek, tásner, batyu
NAGYON JÓ
4. osztály: szuper, király, szupi, zsír, sirály, kafa, profi, csúcs, dobro,
8. osztály: szuper, király, extra, zsír, sirály, cool, tökjó, csúcs, pró
NAGYON ROSSZ
4. osztály: gáz, szar, tökszar, katasztrófa
8. osztály: szar, tré, gáz, tökgáz, szívás

Személyek nevei
FIÚ
4. osztály: csávó, srác, gyerek, pasi
8. osztály: pasi, boy, srác, faszi, more, csávó, koma, skac, hím, tökös, fijú, hapsi, csákó, ficek, fickó, pöcs, kölyök
LÁNY
4. osztály: csaj, csajszi
8. osztály: csaj, csaje, csajszi, nallány, nőstény, girl, jány, lá
IDŐS FÉRFI
4. osztály: öregember, bácsi, tata, öregapó
8. osztály: tata, öreg, bácsi, öregember, vénember, deda, vén trotty, papa, vén, trotykos, csoszifaszi, tatika
IDŐS NŐ
4. osztály: néni, öregasszony, öreg néni, nyanya, banya, mama
8. osztály: mama, nyanya, banya, öreglány, öreg liba, néne, néni, mamika, bákó, nyanyesz, öreg nyanya, öreg hölgy, öregasszony, mammer
RENDŐR
4. osztály: zsaru, zsernyák, rendmániás pszichopata, rendőr bácsi, rendőr úr, csillagjegyű
8. osztály: zsaru, zsernyák, fakabát, policije, hekus, sünök, cajkák, zsaci, kopó

Testrészek
FEJ
4. osztály: kobak, buksi, tökfej
8. osztály: kobak, tökfej, head, búra, hordó, gógyé, golyó, díszfej, buksi, tojás, légüres tér, labda, hólyag, tök, káposztalé-tároló
HAJ
4. osztály: séró, lobonc, sörény, paróka
8. osztály: séró, friszkó, lobonc, puli, taraj, sörény, csimbók, bozót, raszta, göndörke, kóc, szőr, paróka, frizu
MELL
4. osztály: cici, csöcs, didi
8. osztály: csöcs, csecs, lökhárító, didi, cici, cickó, didkó, ikrek

Tulajdonságok
AKI A TANÁROK KEDVÉBEN JÁR, AZ...
4. osztály: stréber, kiskedvenc, talpnyaló, kedvenc, kedvencke, srteba, hízelgő, a tanár jobbkeze
8. osztály: nyalizós, stréber, nyaligép, seggnyaló, kiskedvenc, benyali, strebi, nyalipali, streba, hízelgő
GYÁVA
4. osztály: betoji, beszari, félős, gyáva nyúl, kukac, nyuszi
8. osztály: nyalizós, stréber, nyaligép, seggnyaló, kiskedvenc, benyali, strebi, nyalipali, streba, hízelgő
OKOS
4. osztály: észlény, okostojás, stréber, eszes, ész, zseni, észkombájn, okoska, magolós, okostóni, IQ-s
8. osztály: stréber, srteba, okostojás, eszes, géniusz, blueberry, Einstein, agyas, agytröszt, bajnok, szobakukac, nagyész, mindentudó, tudós, gógyé
BUTA
4. osztály: hülye, béna, fejbebeteg, agyatlan, idióta, hibbant, butus, tökfej, dilis, elmebeteg, agybabeteg, káposztaagyú
8. osztály: hülye, idióta, lele, debil, gyépés, lyukasfejű, tyúkeszű, núb, paraszt, selejtes, lökött, ostoba, agyatlan, beteg, ökör, agynélküli, szmótyó, hülyegyerek, lúzer
KÖVÉR
4. osztály: dagi, disznó, dagadék, dagadt, hájas, malac, nagyhasú, hájgombóc, tehén
8. osztály: dagi, dagadt, hájas, disznó, husi, tehén, gombóc, malac, dundi, húspogácsa, hízó, tebela, dagadt disznó, hízott, triplatokájú, hájpacni, koca, hájas disznó
SOVÁNY
4. osztály: gebe, vézna, pálcika, vékony, csontsovány, csontváz, csonti, kukac, csont és bőr
8. osztály: gebe, fogpiszkáló, vézna, nyápic, csonti, pálcika, elfújja a szél, gereblye, nyurga, gyelesztás, csontkollekció, elöl deszka hátul léc, deszka, léc, nádszál, téglahordó, uborka, cérna, csontváz, anorexiás
SZÉP
4. osztály: csini, cuki, csinibaba
8. osztály: csinos, szexi, csini, dögös, szépike, csinibaba, cukifalat, szépi, jóféle, bombázó, jó csaj/pasi

Köszönésformák
4. osztály: cső, csá, szia, csőcsumicsőváz, jó napot, helló, csőváz, szeva, szevasz, helló-belló, viszlát, gyík, csoki, csubi, mi a szitu?, csumi, csákány, szevasz tavasz, veszlát, csáo, háj, csákó, hellóka, bájbáj, csövike, szerbusz, csácsumi, hali
8. osztály: csá, cső, helló, szia, szesz, szeva, szevasz, csáo, csumicső, gde si koma, szeja, csacsa, csőváz, pá, adiosz, csumi, hali, pápá, szió, pozz, zopp, hellóka, szióka, hali, cíjja, csákány, mizu, alohá, eijja, csácsá, sziamia, szevasz tavasz, jóccakát, olá, eló, háj, hi, elo-elo
Nagy Majlát Ágota
2014. SZEPTEMBER 2.
[ 21:32 ]
Nagy Lajos karcolatai látszólag az állatokról szólnak, de valójában mindig az emberek tulajdonságait, viselkedését állítják pellengérre. Humoros, rövid, csattanós írásokról lévén szó, a kritika se annyira bántó.A farkas címűben így ír: „A farkas vadállat. Azaz nem is olyan vad. Sőt talán szelídnek is...
2014. JÚLIUS 2.
[ 10:33 ]
Ismerünk olyan szóvicceket, amelyek álösszetétellel, félrehallással jöttek létre, vagy szólásokkal kapcsolatosak.Az álösszetételek olyan szavak, amelyek látszólag lehetnének összetettek is.- Hol terem a CD? – Diszkréten.- Mi kell a babázáshoz? – Bab meg víz.- Mit kapsz, ha egy kerek telekre kastélyt építesz?...
2014. JÚNIUS 5.
[ 22:51 ]
A szóvicc szójátékon, vagy valamely többjelentésű vagy azonos alakú szónak egyidejűleg több értelemben való használatán alapuló vicc. Gyakran élnek vele humoros kedvű íróink, humoristáink, de a mindennapi életben is előfordulnak.Több csoportba sorolhatjuk őket. Talán a legismertebbek az azonos alakú szavakkal alkotottak....
2014. MÁJUS 5.
[ 22:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó