A raghalmozás, avagy mi köze Szájber gyereknek a tárgyraghoz?

Ha választanom kéne, hogy melyik a kedvenc mondatrészem, akkor egyértelműen a tárgyat választanám. Azt a tárgyat, melynek eredeti jelentése kerek pajzs, és csak a 19. század óta használják nyelvtani értelemben is. Miért erre a mondatrészre esne a választásom? Mert izgalmasan sokszínű: szófaja lehet főnév, főnévi névmás, főnévi értékű más szófaj és főnévi igenév, alakja szerint megkülönböztetünk ragos és ragtalan tárgyat, jelentésárnyalata tekintetében lehet iránytárgy és eredménytárgy, sőt határozói értékű is, valamint beszélhetünk határozott és határozatlan tárgyról. Csodálatos! Mégis létezik vele kapcsolatban egy bántó és gyakori nyelvhelyességi hiba, mely nagyon jellemző a vajdasági nyelvhasználatra is. A piacon a vevők és az árusok párbeszédét hallgatva figyeltem fel a következő mondatokra: Aztat kérem!, Kérek 2 kiló banántot!, Találkoztam Pistával. Te mikor láttad őtet utoljára? Hétfőn azonnal feltettem a kérdést hetedikes diákjaimnak: „Mi a hiba a fenti mondatokban?” Az osztály fele azonnal magasba emelte kezét, és a padból majdnem kiesve, alig tudták magukban tartani a választ. A másik fele viszont nyugodtan, mozdulatlanul ült a helyén, és tekintetükben a következő kérdéssel bámultak rám: „Mi a hiba? Semmi. Ezek helyes mondatok. Mindig így használom őket.” Hegedűs Attila a Magyar dialektológia című könyv A nyelvjárási mondattani jelenségek fejezetében megállapítja, hogy „Országszerte elterjedt, sőt az igénytelenebb köznyelv jelenségévé is vált az általános népnyelvi jelenségnek tartható raghalmozásos asztat, esztet szóalak”. E nyelvhelyességi hiba Vajdaságra is jellemző, és elmondhatjuk, hogy gyakran válik köznyelvi jelenséggé. Mit jelent az, hogy raghalmozás? A tárgy eredetileg ragtalan volt, ez ősi finnugor sajátossága. Egyes főneveken azonban már a finnugor korban jelölhették a fogalom határozottságát illetve határozatlanságát. A finnugor nyelvekben a határozott tárgy ragjai az eredeti funkciójuktól elszigetelődött birtokos személyragokból fejlődtek ki. A magyar nyelvben így alakult ki a -t tárgyrag, melyet először csak a határozott tárgy jelölésére használtak, később azonban – ahogy Berrár Jolán is említi Magyar történeti mondattanában – általánosult minden tárgyra. Az általános nyelvjárási jelenség tehát annak tudható be, hogy ezt a -t tárgyragot a beszélők halmozzák. Az iskolában a köznyelvet elsajátító diákok nem érzik a szótő és a rag határát, nincsenek tisztában e két fogalom jelentésével. A képlet pedig nagyon egyszerű: ez + -t = ezt, nem ez + t + t = eztet. Ugyanez a helyzet az az (azt, nem pedig aztat) és az ő (őt, nem őtet) névmások esetében is. A tárgy ragismétléses alakját mutatják a banántot, tulipántot és a meszetet alakok is. Ezeknél a gyakran használt szavaknál ugyanúgy járok el, mint a névmások esetében: diákjaimmal elemezzük a szót, megkeressük a szótőt és a tárgyragot: banán + -t = banánt. A kis nebulók ekkor megvilágosodnak, és megígérik, hogy ezentúl banánt esznek, és tulipánt ültetnek a virágoskertbe.
A nyelvtani szabályok betartásával hozzájárulhatunk nyelvünk értékeinek és szépségének fenntartásához, és válhatunk a köznyelv tudatos beszélőivé példát mutatva ezzel a fiatal generációnak. E példamutatásban hátráltatja a lelkes nyelvművelők és magyartanárok munkáját néhány médiaszemélyiség és együttes, például a Kistehén Tánczenekar. Ők nem könnyítik meg a dolgunkat a következő fergeteges mondattal: „Szájber gyerek kérjél bocsánatot/Mert nem mutatom meg a kacsámatot!” Vagy örüljünk annak, hogy nem alakultak ki még a kutyámatot, macskámatot szóalakok!? Vagy ez már a költői szabadság?
Nagy Majlát Ágota

Tweet

Szóljon hozzá!

Hozzászólások (Beta*)

Neve

E-mail címe

Kommentje

1500 / 1500

Biztonsági kód:


* teszt / fejlesztési fázisban