A germanizmusról, vagyis a németes szóhasználatról elsősorban nem a névutók fölösleges burjánzása jut eszünkbe, hanem a van létige gyakori használata.

Már az általános iskolában is úgy tanítjuk, hogy helyes a létige és a határozói igenév használata, ha állapotot fejez ki. Népdalunk így szól: „Zöldre van a rácsos kapu festve.” Helyes és magyaros is így, mivel félreérthetetlenül az alany állapotára utal. Helyes a matemetikatanár szájából elhangzó: „Adva van egy négyszög…” Vagy a köznapi: „Az ajtó nyitva van.” És „A Tisza be van fagyva.” Ezekben az esetekben egyedülálló magyar sajátságról beszélünk.

Beszédünk akkor lesz idegenszerű, ha nem az alany állapotát fejezzük ki létigés szerkezettel, hanem cselekvést vagy történést. Például: „Meg lett tárgyalva a probléma.” (Megtárgyaltuk…) „A barátok össze voltak beszélve.” (…összebeszéltek.) „Gondoskodva lesz a nagymamáról.” (Gondoskodni fogunk…) Helytelen és idegenszerű a kisiskolások körében szokásos árulkodás is: „Meg leszel mondva a tanító néninek!”

A sajtóban gyakran fölbukkanó, ma egyre inkább elharapódzó germanizmusokról szólnék most.

Ha valaki kimegy az ajtón, mondhatjuk, hogy „Pisti arra megy ki.” De ha az ’arra megy ki’ nem konkrét helyváltoztatásra vonatkozik, hanem ’az a célja’ értelemben használják, germanizmussal van dolgunk. „A veszekedés arra ment ki, hogy…” (…azt célozta…) „Az egész pör arra megy ki, hogy…” (arra irányul, az a rejtett célja…)” A kiabálás arra megy ki, hogy…” (…azt akarják vele elérni, hogy…)

Az igénybe vesz tükörfordítás németből, szószaporításként hat a magyar nyelvben. „Vegyék igénybe a liftet!” (Használják…) „Ez a munka sok időt vesz igénybe.” (…sok időbe kerül, sok időt igényel) Ilyenkor is az egyszerűbb, tömörebb formákat kell használni.

A tárgyalásokon, megbeszéléseken nagy súlyt fektetnek vagy helyeznek egyes kérdésekre. Ezt a germanizmust még a magyar hangsúlyoz kifejezéssel vegyítve is használják: „Nagy hangsúlyt fektetnek…” Holott elég lenne csak a hangsúlyozzák, vagy nagy gondot fordítanak rá, vagy törekszenek rá, kiemelték…

A magyar nyelvben, a legtöbb indoeurópai nyelvhez hasonlóan, a maga visszaható névmás használata eléggé elterjedt. Hallunk és mondunk ilyeneket: „Nagyon riszálja magát tánc közben.” Vagy: „Kelleti magát a vendégek előtt.” Vagy: „Nem érzi jól magát ebben a ruhában.” „Nagyon szégyelli magát a történtek miatt.” De gyakran használhatunk igeképzőt is, így tömörebben fejezhetjük ki magunkat, a nehézkes szerkezetek helyett. „Kifizetődik a befektetés.” (Nem: kifizeti magát) „A kezdeti sikerei miatt elbizakodik.” (Nem: elbízza magát) „Ez a fiatalember mindig belekeveredik valamibe!” (Nem: belekeveri magát)” Itt az a megoldás adódik… (Nem: adja magát) „Védekezik.” (Nem: védi magát)

Az elő határozószó és igekötő sokat használt előtagunk. Van előjön, elővesz, elősegít, előidéz. Van előtáncos, előcsarnok, előszó, előmenetel, előjog. Lehet előrajzolni, előterjeszteni vagy előállítani.

De van-e előfeltétel? Vagy elegendő azt mondani: feltétel? „Együttműködésünk előfeltétele,…” vagy „Együttműködésünk feltétele,…” Ugyanazt jelenti. Túlképzésről van szó, német mintára.

Az előszeretettel is germanizmus, nincs is a magyarban alapszava: előszeretet nem létezik. Ezért mondjuk inkább, hogy örömmel, szívesen vagy élvezettel, esetleg szíves-örömest. „Előszeretettel vállalta a feladatot” helyett „Szívesen vállalta a feladatot.”

Hasonlóképpen kerülendő az elővigyázat is. Az óvatosság, körültekintés jobban hangzik. „Bánjunk elővigyázatosan a törékeny részekkel!” helyett inkább „Bánjunk körültekintően, óvatosan…”

A germanizmusokkal, mint minden más idegenszerűséggel is bánjunk körültekintően, hogy ne szürkítsék nyelvünket, és ne szorítsák ki a kifejezőbb magyar változatokat!

Mgr. Viola Lujza