2012. május 17., csütörtök
Paszkál, Rezeda, Szalók napja
Paszkál, Rezeda, Szalók napja
Az iskola feladata, hogy diákjait a választékos beszédre tanítsa, és megismertesse velük a nyelvtani és a köznyelvi norma szempontjából helyesnek tartott formákat. Első hallásra ez egyszerűnek tűnik: kijavítjuk a hibásan használt alakokat, megmagyarázzuk a nyelvtani szabályokat, és már el is végeztük nyelvőri feladatunkat. Hol itt a probléma?
Vizsgáljunk meg közelebbről egy nagyon elterjedt – sajnos nem csak az diákok, hanem a felnőttek körében is –, a magyar nyelv sztenderd változatához viszonyítva nyelvhelyességi hibának számító jelenséget, közismert nevén a „nákolást”.
Ilyen, vagy ezekhez hasonló mondatokat gyakran hallani az iskolában, a szórakozóhelyeken, az utcán: Olvasnák én, de nincs rá időm., Úgy meginnák még egy pohár sört!, Bárcsak én is annyi mindent tudnák, mint te! stb.
Mi a teendő? Első lépésként kijavítom a hibásan használt olvasnák, innák, tudnák szavakat az olvasnék, innék, tudnék helyes alakjukra. Másodszor elmagyarázom a témához kapcsolódó szabályt: Nem szokatlan, hogy valaki bizonyos mély hangrendű igékhez a -ná módjelet illeszti az alanyi ragozás egyes szám első személyében, hiszen a hangtani illeszkedés törvénye ezt kívánja meg (magas hangrendű szótőhöz magas hangrendű toldalék járul, mélyhez pedig mély). Az igék feltételes mód E/1. személyű, alanyi ragozású alakjában kivételesen a mély hangrendű szavakhoz is magas hangrendű módjel járul. A magyar nyelv sztenderd változatában tehát a feltételes mód jele E/1. személyben nem illeszkedik. Így válnak helytelenné és hibássá a következő szavak: (én) várnák, látnák, aludnák, hallanák, szólnák, volnák, akarnák, hagynák, hoznák, szaladnák, ásnák, írnák. Hogyan helyes? Így: (én) várnék, látnék, aludnék, hallanék, szólnék, volnék, akarnék, hagynék, hoznék, szaladnék, ásnék, írnék.
Harmadik – ráadás – lépésként mesélek a diákjaimnak, mert szeretik az olyan történeteket, melyek akár további kutatásra is serkenthetik őket. A feltételes móddal kapcsolatban elmondom nekik, hogy a mély hangrendű szavak módjele több nyelvjárásunkban (nyugaton, délen, a palócban) is az illeszkedett -ná. Ennek létezését tudomásul vesszük és elfogadjuk, de követendő példának a köznyelv által szentesített, rendhagyó adnék, tudnék stb. alakokat tekintjük.
Ha még ezután is tudásszomjtól elkerekedett szemekkel néznek rám, egy ezzel kapcsolatos nyelvtörténeti jelenséget is elmesélek nekik. Az ősmagyar korban egy személyben, a T/1.-ben kialakult, sőt hosszú ideig domináns volt a feltételes módnak egy másik, -nó/-nő formájú változata is (látnók, kérnők). Ez ma már a köznyelvben ritka, választékos forma, és nyelvjárásaink közül is csak a keletiekben, különösen Erdélyben és a csángóknál jellemző.
Ezzel véget is ért a feladatom: kijavítottam, megmagyaráztam. Kis- és nagydiákok esetében azonban ezt a folyamatot nem elég csak egyszer elvégezni. Többször fel kell eleveníteni a szabályt, kijavítani a helytelenül használt szóalakot. Ez felelősségteljes és nagy odafigyelést igénylő nyelvőri feladat. Megéri-e a fáradságot? Határozottan IGEN. Néhány diákom már saját magát javítja ki... Kell ennél nagyobb sikerélmény?
Nagy Majlát Ágota
Ígéretemhez híven folytatom azoknak az eredményeknek az ismertetését, melyeket Dávid diákommal tettünk tavalyi kutatásunk során. A munka első részét egy kérdőív... >>
A közhely, más néven frázis, gyakran használt, elkoptatott szó vagy kifejezés. Ha mértéktelenül elszaporodnak beszédünkben a közhelyszerű sablonok, ha általánosságokat... >>
Tavaly az egyik szorgalmas, minden információt szivacsként magába szívó diákom, Szabó Dávid, jelentkezett egy pályázati felhívásra. Közös erővel kiötlöttük, hogy a... >>
Magyar nemzetpolitika