GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2016. szeptember 11. [17:52]

A nemkívánatos „háziállatka“

A nemkívánatos „háziállatka“
A haj átvizsgálása

Megtörténhet így, tanév elején, hogy az óvodás vagy iskolás gyerek a házi feladat és a jegyek mellett mást is hazavisz: egy-két olyan aprócska lényt, aminek ragaszkodását aztán meg is osztja (beleegyezésük nélkül) a családtagjaival, a barátaival.

A sulival kezdődik az esetleges tetűszezon is. Viszont kiközösítés és ujjal mutogatás (a más csemetéjére, hogy ki lehet a forrás) helyett jobban tesszük, ha a szemünk sarkából oda-oda figyeljük a saját gyermekeinkre, hogy nem vakargatják-e gyakrabban a fejüket. Hajmosás előtt nézzünk bele a fejükbe, nem lapul-e a tarkótájékon vagy a fül körüli területen a kis vérszívó, vagy látunk-e serkéket (a tetű petéje) megtapadva a hajszálakon, közel a fejbőrhöz.

Ha találunk is fejlakót, nem kell pánikolni. Akinél van otthon gyerek, tartson (persze jól elzárva) hajszeszt, ami a tetűvel fertőzött hajas fejbőrön alkalmazandó. Hajmosás után a vizes hajra kell felvinni (a teljes hosszára), és a fejbőrbe is jól be kell masszírozni. Kb.10 perc alatt szárad rá a hajra; ennyi kell, hogy a hatását kifejtse. Ezután aprófogú fésűvel (ez is beszerezhető a gyógyszertárakban) kell átfésülni választékról választékra a hajat; kifésülni belőle, vagy lehúzni a petéket a hajszálakról. Ún. körömpróba végzése minden egyes pete esetében elvégzendő (körmök közt összenyomva, ha pattanó hangot ad, akkor életképes – volt). Újságpapírra, papírzsebkendőre gyűjtsük őket össze. A szesz a következő hajmosásig megtartja hatását. Sőt, az újrafertőződés esélyének fennállása esetén megelőzésként is alkalmazható: ilyen esetben a hajmosások után ajánlott bedörzsölést végezni, akkor is, ha épp nincsenek jelen tetvek. Fontos még tudni, hogy ha ilyen eset történik, szét kell nézni a családban is. Minden tag fejét át kell vizsgálni, bedörzsölni hajszesszel. Ágyneműt átmosni, és azokat a felsőket, kendőket, sapkákat is, amiket az elmúlt időszakban viseltünk. A következő lépés a közösség értesítése. Ez kellemetlen lehet, de megfelelő körültekintéssel és tapintattal, csak az arra megfelelő személlyel tényként közölve: a gyerekemnél észrevettem a fejtetűt, a tetű elleni hajszesszel kezeltem, a ruhaneműi lecserélve és a család is átvizsgálva; pozitív választ fog eredményezni. Óvónővel, tanítóval, vagy esetleg védőnővel (ha az intézményben van) beszéljünk, akik átvizsgálhatják a gyerekek fejét, illetve értesítik a többi szülőt is a helyzetről. Minél hamarabb intézkedünk, annál kevesebb idő marad a kis jószág továbbadására, és annál előbb szakítjuk meg a fertőzés láncát.

És, hogy a főszereplőről is essék pár szó: ez egy a hajas fejbőrön élősködő pici, 2,5-4,5mm-es, ovális alakú rovar, mely vérszívással táplálkozik. Bőrpirosodás jelentkezik a csípés helyén, de előfordulhat helyi jellegű allergiás reakció is. Amikor beköltözik a hajkoronába, táplálkozni kezd, és petéket rak le közvetlenül a hajtőhöz. Erős, cementszerű anyaggal rögzíti őket, így nem seperhető le egyszerűen, mint a korpa. A felnőtt nőstény rovar 2-4 hétig él. Ez alatt átlagosan 100 petét is lerak! Ezekből a fehéres színű apró serkékből egy hét múlva kelnek ki a kifejlett tetvek, s további 2-3 hét kell, hogy ivaréretté váljanak. (Vagyis a tetű szaporodása igen gyors.) A fertőzöttség átvitele a már említett textilek mellett lehetséges közös hajkefe, csat, hajgumi, törölköző segítségével is (ezért fontos a kicsiknek megtanítani, hogy mindig csak a sajátjukat használják)! Fertőző betegséget ugyan nem terjesztenek, de épp elég a tudat, hogy vérszívó él a fejünkön, s a kellemetlenség, amit a viszketés, vagy az esetleges kisebesedés okoz.

Dr. Popov Farkas Beáta


2017. január 21. [17:01]

Azt tapasztalom nap mint nap, nem vagyunk igazán tisztában, hogy a téli felső-, illetve alsó légúti megbetegedések, melyek közül majdnem mindenki legalább egyet begyűjt... >>

2017. január 13. [0:12]

Sajnos nem születünk az orrfújás tudományával. Ez nem reflex tevékenység, mint például a köhögés, bizony meg kell tanulni. S akinek nem sikerül a helyes módszert... >>

2016. december 19. [16:03]

Miután az előző cikkből világossá vált, hogy mit is takar a szezonális affektív zavar, vagyis hogy milyen tünetekkel jelentkezhet, s mely tényezők szükségesek a... >>

2016. november 11. [11:11]
Miért köhögünk?
2016. november 8. [7:18]
Beszéljünk a D-vitaminról!
2016. október 31. [8:32]
A vashiány lehetséges okai
2016. október 23. [9:01]
Vashiányról árulkodó tünetek
2016. október 8. [7:11]
A térdkopásról


Álláshirdetések gomb
Prosperitati Alapítvány
1 euró 123.97 dinár
1 dollár 115.32 dinár
100 forint 39.91 dinár
100 dinár 250.54 forint
Heti kérdés
Ön szerint kit terhel inkább felelősség Szerbia és a többi jugoszláv utódállam, illetve Koszovó közötti viszony megromlásáért?
Valamennyien felelősek érte.
Leginkább Szerbiát.
Inkább a többi délszláv államot, illetve Koszovót.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Informatikai továbbképzés: négy napon át három helyszínen
(Vajdaság)
ASZTALITENISZ: Fejős Anna diadala Szegeden
(Sport)

Egysoros tanács

Annak, hogy ne tapadjanak össze a rizsszemek főzés közben, az a titka, hogy egyenként kell megfőzni őket.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása