Gaia - ökológiai rovat
Környezettudatos gondolkodás és magatartás
A tengerektől a tányérig – a halak nyomában
Betűméret:             

Fontos előrelépés történt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által kezdeményezett nemzetközi dokumentációs rendszer ügyében, melyek révén az illegálisan fogott hal nem kerülhetne a boltok polcaira és így a tányérunkra sem.

Egy ötéves folyamat eredményeként szakértői szinten elfogadták a fogás dokumentálását szabályozó önkéntes iránymutatásokat, a következő lépés, hogy a FAO tagországok is rábólintsanak július elején a szervezet kétévenkénti konferenciáján.

Amint ez megtörténik, az iránymutatások egyfajta „aranystandardként” működhetnének a döntéshozók és a halászatban érdekelt cégek számára, ha a halak eredetét szeretnék nyomon követni.

Világszerte mintegy 91-93 millió tonna halat halásznak ki évről-évre, a tengeri élelmiszerek kereskedelmi értéke tavaly megközelítette a 142 milliárd dollárt.

Ezen túlmenően, az illegális, nem bejelentett és szabályozatlan halászat még 26 millió tonnával fejeli ezt meg, veszélyeztetve ezzel az ágazat hosszú távú fenntarthatóságát.

A fogás dokumentálására kifejlesztette rendszer ez ellen lehet megoldás. Az alapkoncepció a következő: a kifogott halnál a nemzeti hatóságok tanúsítják annak az előírásoknak való megfelelését, amely tanúsítvány végigkíséri az alapanyagot a feldolgozás teljes folyamata során, kerüljön akár nemzeti vagy nemzetközi piacra.

Ez idáig csupán néhány ilyen rendszer létezett, és azok is főleg az értékesebb, a túlhalászat által fenyegetett fajták esetében, mint a tengeri sügér az Antarktisz vizeiben, vagy a kékúszójú tonhal az Atlanti-óceánban.

Az Európai Unió 2010 óta megköveteli az ilyen dokumentáció meglétét a tengerentúlról érkező halak esetében, míg az Egyesült Államok tavaly jelentette be saját rendszerének elindulását.

A nemzetközi támogatás elengedhetetlen

Komoly akadály a széleskörű fogás-dokumentációs rendszerek esetében a logisztika kérdése, hogyan őrizhető meg a papírtanúsítvány sértetlensége a szállítás során. Az újdonság a FAO-javaslat esetében a papíron túl a digitális alapú tanúsítás, mely az értéklánc bármely pontján elérhető lenne, csökkentené a bürokráciát és egyúttal a csalás lehetőségét is.

„Bár az irányelvek nem kötelező erejűek, az előkészítő tárgyalások folyamata biztosítja a széleskörű támogatottságot, a FAO konferencián való elfogadás pedig csak ráerősít erre,” mondta Audun Lem, a FAO halászat és akvakultúra egységének helyetteses vezetője.

Új eszközök a káros gyakorlat ellen

Engedély nélküli halászat, kvótatúllépés, veszélyeztetett fajok halászata, vagy nem megengedett eszközök használata néhány példa a leggyakoribb módszerek közül.

Az ezeket övező egyre növekvő nemzetközi figyelem felgyorsíthatja a válaszlépéseket, legyen szó ezen fogás-dokumentációs rendszerről, vagy az úgy nevezett Kikötő szerinti államok egyezményről, melyet szintén a FAO kezdeményezett és hozott tető alá tavaly.

„Az illegális, nem bejelentett és szabályozatlan halászat káros a környezetre, az élelmezésbiztonságra, és a gazdasági fejlődésre is,” tette hozzá Lem, „ezért célzottan kell foglalkozni a témával.”

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban található Északkeleti Erdészeti Egyetemen hoztak létre kínai-orosz együttműködésként egy közös laboratóriumot a szibériai tigris védelmével kapcsolatos kutatásokra. A laboratóriumban mindkét fél több mint 20 szakértője vesz majd részt. Munkájuk olyan kutatási...
2024. MÁRCIUS 15.
[ 11:01 ]
A múlt hétvégén 19 elhullott őzet találtak a Nagykikinda melletti határban. Elvégezték a terepszemlét, de a nyomozás még tart. A kár hatalmas, különösen az ökoszisztémát tekintve, mivel az elhullott egyedeket nem lehet visszahozni. A szokásos éves vadszámlálás során a nagykikindai vadászok elhullott őzeket találtak a...
2024. MÁRCIUS 13.
[ 14:31 ]
Megdöbbentő eredményre jutottak amerikai kutatók, amikor az északi-sarki tengeri jéggel kapcsolatban végeztek friss számításokat. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a globális felmelegedés miatt nagy a baj a sarkvidékeken, a Coloradói Egyetem kutatóinak legújabb tanulmánya azonban egészen megdöbbentő eredményre jutott....
2024. MÁRCIUS 9.
[ 12:00 ]
Beolvasás folyamatban