Gaia - ökológiai rovat
Környezettudatos gondolkodás és magatartás
Túl sok ennivalót dobunk ki feleslegesen a szemetesbe
Betűméret:             

Évente 88 millió tonna élelmiszer kerül a kukába az Európai Unióban, amiért elsősorban a háztartások és a feldolgozóipar felelős, miközben az EU területén minden tizedik ember nem jut rendszeresen megfelelő minőségű élelmiszerhez – áll az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának jelentésében. Európában a brit háztartások pazarolják el a legtöbb ételt, hetente csaknem hat kilogramm élelem végzi ott a kukában, ezzel családonként évi majdnem 700 eurónyi élelmiszert pazarolnak el. A veszendőbe menő élelem 80 százaléka nem kellene hogy a kukában végezze.

Nyugat-Európában és Amerikában négyszer annyi élelmiszert dobnak ki, mint pl. Magyarországon. Sczígel Andrea, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szóvivője azt mondta: Magyarországon háztartásonként 100 kilónyi élelmiszer megy a kukákba, főként gyorsan romlandó húsáru és tejtermékek. Ezzel az ország a közepesen pazarló társadalmak közé tartozik. Ahogy haladunk Európa fejlettebb része felé, egyre nagyobb a pazarlás.

„A fejlődő és a gazdaságilag elmaradott országokban is az a jellemző, hogy inkább az élelmiszerlánc elején, a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban veszik el az élelmiszer nagyobb része – mondta Sczígel Andrea. – A kevésbé korszerű géppark és technológiák miatt ugyanis nagyobbak a termelés során keletkező veszteségek. Ahogy egyre fejlettebb egy ország, úgy ez egyre kisebb, a fogyasztóknál viszont egyre emelkedik a pazarlás. Problémát jelentenek a túl nagy elővigyázatossággal meghatározott lejárati dátumok és a szükségtelen túlvásárlás is. Sok étel még fogyasztható, amikor a szavatossági idő lejárta miatt kidobják, csak azért, mert már nem elég gusztusos vagy nem bíznak benne.”

A megtermelt élelmiszer közel fele vész kárba mindenütt a világon. Hozzávetőleg négymilliárd tonna élelmiszert termel a világ évente, ennek mintegy 30-50 százaléka – 1,2-2 milliárd tonna – soha nem jut el az emberek gyomrába. Eközben világszerte 842 millió ember éhezik, ami a globális népesség 12 százaléka.

Tippek a pazarlás ellen

1. Mérje meg, mennyi élelmiszert dob ki – ha tudatosan törődik ezzel, kisebb lesz a felesleg.
2. Tervezzen előre: milyen étkezések lesznek, hányan lesznek, lesz-e ideje főzni, mit szeret a család?
3. A hazavitt élelmiszert tárolja megfelelően, mert különben gyorsan megromlik és mehet is a szemétbe.
4. Fagyasszon le minden olyan, romlandó élelmiszert, amit nem tud időben felhasználni!
5. Rendszeresen vizsgálja át a kamrát és a hűtőt! Használja fel a közeli lejáratú termékeket! Használja fel a maradékokat is!
6. Az sem baj, ha az élelmiszer szemre már nem tetszetős. A fonnyadt zöldség levesbe még jó, a megbarnult gyümölcsökből remek turmix készíthető.
7. Ha nincs más lehetőség, és ki kell dobni, legalább komposztáljon! (Élelmiszerbank Egyesület)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban található Északkeleti Erdészeti Egyetemen hoztak létre kínai-orosz együttműködésként egy közös laboratóriumot a szibériai tigris védelmével kapcsolatos kutatásokra. A laboratóriumban mindkét fél több mint 20 szakértője vesz majd részt. Munkájuk olyan kutatási...
2024. MÁRCIUS 15.
[ 11:01 ]
A múlt hétvégén 19 elhullott őzet találtak a Nagykikinda melletti határban. Elvégezték a terepszemlét, de a nyomozás még tart. A kár hatalmas, különösen az ökoszisztémát tekintve, mivel az elhullott egyedeket nem lehet visszahozni. A szokásos éves vadszámlálás során a nagykikindai vadászok elhullott őzeket találtak a...
2024. MÁRCIUS 13.
[ 14:31 ]
Megdöbbentő eredményre jutottak amerikai kutatók, amikor az északi-sarki tengeri jéggel kapcsolatban végeztek friss számításokat. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a globális felmelegedés miatt nagy a baj a sarkvidékeken, a Coloradói Egyetem kutatóinak legújabb tanulmánya azonban egészen megdöbbentő eredményre jutott....
2024. MÁRCIUS 9.
[ 12:00 ]
Beolvasás folyamatban