Gazdaság
Magyarország: KSH adatai szrint növekedésnek indult a GDP
Betűméret:             

A bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévéhez képest a szezonális- és naptárhatásoktól tisztított adatok szerint, az előző év hasonló időszakához képest 0,9 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adat szerint 0,3 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Elemzők átlagosan 1,3 százalékos éves visszaesést és 0,1 százalékos negyedéves növekedést vártak a felülvizsgált negyedik negyedévi 1,7 százalékos éves és 0,4 százalékos negyedéves csökkenés után.
A KSH tájékoztatása szerint a mezőgazdaság és az építőipar teljesítménye növekedett, az éves csökkenést alapvetően az ipar visszaesése okozta.
Pozsonyi Pál, a KSH nemzeti számlák főosztályának vezetője elmondta: a negyedéves növekedés döntően bázishatások okozták.
Éves összehasonlításban az építőipar, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás, illetve az info-kommunikációs ágazat teljesített jobban, míg a többi ágazat teljesítménye elmaradt az egy évvel korábbihoz képest, bár egymáshoz képest csekély szórást mutattak. (MTI)

Az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) június 16-áig meghosszabbította a magyar Mol engedélyét a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban (NIS) lévő többségi orosz tulajdonrész megvásárlásáról szóló tárgyalások folytatására – közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsdén. A Mol...
2026. JÚNIUS 6.
[ 22:02 ]
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) körüli bizonytalanság egyik legnagyobb kockázata a gazdasági instabilitás erősödése – jelentette ki Milojko Arsić, a belgrádi Közgazdaságtudományi Kar professzora. Szerinte a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha nem születne megállapodás az orosz fél és a magyar Mol között,...
2026. JÚNIUS 6.
[ 18:17 ]
A költségvetés módosítása idén is várhatóan szeptemberben vagy októberben történik meg, hogy az esetleges többletforrásokat oda csoportosítsák át, ahol a legnagyobb szükség van rájuk – jelentette ki Siniša Mali első miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter. „Már négy-öt hónap áll mögöttünk. Még négy...
2026. JÚNIUS 6.
[ 10:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó