Gazdaság
Az EU összesített GDP-je 0,7 százalékkal csökkent az első negyedévben
Betűméret:             

Az Európai Unió 27 tagállamában 0,7 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye az idén az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, míg az euróövezet 17 országának hazai összterméke (GDP) 1,0 százalékkal csökkent.

A tavalyi utolsó negyedévvel összevetve az eurózónában 0,2 százalékos, az EU egészében pedig 0,1 százalékos volt a visszaesés az Eurostat szerdán ismertetett első becslése szerint. Ennek alapján az euróövezet már a hatodik egymást követő negyedévben zsugorodott.
Az adatok azt mutatják, hogy az első negyedévben lassult a gazdaság hanyatlása negyedéves szinten, mert az október-december közötti időszakban a visszaesés még 0,6 százalék volt az euróövezetben, és 0,5 százalék az EU egészében.
Éves összehasonlításban azonban romlott a helyzet, mivel a tavalyi utolsó három hónapban az egy évvel korábbihoz képest az euróövezeti GDP- 0,9 százalékkal, az EU-ban pedig 0,6 százalékkal esett vissza.
Az Eurostat megjegyezte, hogy az Egyesült Államok GDP-je az idei első negyedévben 0,6 százalékkal nőtt negyedéves, és 1,8 százalékkal éves szinten.
A legnagyobb csökkenést Görögország szenvedte el, ahol az első negyedévben 5,3 százalékkal volt kisebb a GDP, mint egy évvel korábban, majd Ciprus (-4,1 százalék) és Portugália (-3,9 százalék) következik.
A legnagyobb növekedést két balti állam, Lettország (5,6 százalék) és Litvánia (4,1 százalék) érte el, valamint Románia 1,3 százalékkal éves összevetésben a tavalyi első negyedévhez viszonyítva.
Hat ország első negyedévi adatai még nem állnak rendelkezésre. (MTI)

Az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) június 16-áig meghosszabbította a magyar Mol engedélyét a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban (NIS) lévő többségi orosz tulajdonrész megvásárlásáról szóló tárgyalások folytatására – közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsdén. A Mol...
2026. JÚNIUS 6.
[ 22:02 ]
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) körüli bizonytalanság egyik legnagyobb kockázata a gazdasági instabilitás erősödése – jelentette ki Milojko Arsić, a belgrádi Közgazdaságtudományi Kar professzora. Szerinte a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha nem születne megállapodás az orosz fél és a magyar Mol között,...
2026. JÚNIUS 6.
[ 18:17 ]
A költségvetés módosítása idén is várhatóan szeptemberben vagy októberben történik meg, hogy az esetleges többletforrásokat oda csoportosítsák át, ahol a legnagyobb szükség van rájuk – jelentette ki Siniša Mali első miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter. „Már négy-öt hónap áll mögöttünk. Még négy...
2026. JÚNIUS 6.
[ 10:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó