Az adótörvénycsomag, amely pénteken kerül a szerb parlament elé, egyik részletében sem érinti az átlagpolgárokat, hanem a községekre vonatkozik, a községek vezetőinek kell ésszerűbben költeniük a rendelkezésre álló pénzt – jelentette ki Mlađan Dinkić szerbiai gazdasági és pénzügyminiszter.
„Ha a köztársaság spórol, elvárjuk, hogy ők is ezt tegyék. Mi (a köztársaság) 30 milliárd dinárral csökkentjük kiadásainkat, elvárjuk, hogy ezt a községek is megtegyék” – mondta a miniszter.
Kifejtette, az adótörvényeket úgy dolgozták ki, hogy a gazdaság 4 milliárd dinárral nagyobb tehermentesítésben részesüljön, illetve hogy a gazdaság, amely nélkül nem lehetséges a stabilitás az országban, egy dinárral sem fog többet fizetni.
Az adótörvényekkel foglalkozó mai parlamenti ülés megszakításával kapcsolatban kijelentette, ezek a törvények már április óta megtalálhatóak a minisztérium honlapján, az ülés elnapolásával pedig az ellenzék még péntekig kapott időt elemzésükre.
„Elmondhatom, hogy ez egy olyan pénzügyi törvénycsomag, amely megkapta a Fiskális Tanács abszolút támogatását, és remélem, kioszthatjuk majd ezt az anyagot. Sajnálom, hogy a képviselők nem kapták meg még az ülés előtt az anyagot, úgyhogy most fölkészülten állhatunk majd a képviselők elé a vita során” – mondta Dinkić.
Rámutatott arra, hogy ez a törvénycsomag a gazdaság tehermentesítését hozza majd, különösen a legkisebb vállalkozások esetében.
„Az átalányadózás szintjét hatmillió dinárra emeljük, és mintegy az egyharmadával csökken a vállalatok által a jövőben fizetendő adók összege, mert az eddigiektől eltérően a személyes bérekre is fizethetnek adót, nem pedig csak az adóköteles jövedelemre” – magyarázta a miniszter.
Dinkić hangsúlyozta, hogy az új törvények révén erősödni fog a nyugdíjalap is. (Beta)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




