Szerbiában 700 000 ember dolgozik „feketén”, s a szürkegazdaság 10-15 százalékkal nagyobb arányban van jelen, mint a régió más országaiban – figyelmeztetnek a szakértők.
Zoran Milošević, a munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter helyettese kijelentette, országunkban a munkavállalók harmada dolgozik feketén, hiszen mintegy 1,5 millió embert foglalkoztatnak legálisan.
Ha ezt a két számot összeadnánk, 2,2 millió foglalkoztatottra fizetnék a munkáltatók az adókat és a járulékokat, s akkor a költségvetési hiány nagymértékben csökkenne – szögezte le Milošević a Szürkegazdaság és Szerbia költségvetési hiánya elnevezésű kerekasztal-konferencián.
Hangsúlyozta, hogy a szürkegazdaság rendkívüli mértékben befolyásolja a pénzügyi rendszert, mert közvetlenül függ a gazdaság állapotától, illetve a foglalkoztatottak számától.
A Nyugdíj-biztosítási Alap (PIO) értékelése szerint 528 260 ember nincs benne a rokkantsági és nyugdíj-biztosítási rendszerben, ugyanakkor 1,9 millió foglalkoztatott van Szerbiában – szögezte le Jelica Timotijević, az alap sajtószolgálatának igazgatója.
Elmondta, a szürkegazdaság mértéke Szerbiában 15 százalékkal nagyobb, mint Kelet- és Közép-Európában, de mindössze 10 év alatt a régió országainak szintjére lehetne csökkenteni.
Amalija Pavić, az AmCham ügyvezető igazgatója leszögezte, az utóbbi időben még a nagyvállalatok is panaszkodnak a tisztességtelen versenytársak miatt. Hozzátette, az USAID kutatásainak eredménye szerint a vállalatok 85 százaléka szembesül a szürkegazdaság okozta problémákkal.
Mint elmondta, három kulcsfontosságú lépést kell megtenni a probléma megoldása érdekében. Elsőként csökkenteni kell a legális ügyvitel költségeit, majd erősíteni kell az ellenőrzést, illetve szigorú költségvetési szabályokat kell bevezetni, azaz az államnak nem kell elengednie az adósságokat, és nem szabad elnéznie a törvények megszegését.
Saša Ranđelović az USAID képviseletében felszólalva elmondta, az ügynökség által végrehajtott közvélemény-kutatás kimutatta, hogy Szerbiában a szürkegazdaság a GDP mintegy 30 százalékát teszi ki, s ezzel az elsők között van a régió országaban.
Kifejtette, a szürkegazdaság Szerbiában 10-15 százalékkal jelentősebb mértékű, mint Európa keleti és középső részében, és a vállalatok mintegy 28 százalékát érinti, illetve ötödük rendelkezik hivatalosan be nem jelentett munkaerővel.
Milan Knežević, a Kis- és Középvállalkozások Egyesületének alelnöke szerint a feketepiac és a szürkegazdaság problémáját egyedül Szerbiában kezelik hivatalosan is szociális problémaként. Leszögezte, egyedül az állam a felelős, ha az érintettek nem fizetik a járulékokat, mert az törvényes kötelezettség. (Tanug)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




