Gazdaság
Hat vállalatnyitásra tíz bezárás jut
Betűméret:             

Az üzleti életben felhalmozódott problémák miatt Szerbiában évente több kis- és középvállalkozást zárnak be, mint amennyi újat alapítanak.

A statisztika szerint hat alapításra tíz bezárás jut. Az illetékes minisztérium bejelentett egy stratégiát arra vonatkozóan, hogy – mint mondják – javítsák a gazdasági környezetet Szerbiában.

A kis- és középvállalkozók olyan globális problémákkal is szembesülnek, mint a válság, a kedvezőtlen hitel, a tisztességtelen konkurencia, a szürkegazdaság. Nebojša Miletić, a Munkaadók Uniójának tagja azt mondta, amikor összébb kell húzni az övet, azoknak, akik kevesebb vizet, áramot, benzint, papírt fogyasztanak, egyszercsak nem lesz hol spórolniuk, s akkor elbocsátják az embereket, ha pedig ez sem elég, akkor olyan helyzetbe kerülnek, hogy be kell zárniuk vállalkozásukat.

Aleksandar Gračanac, a Szerbiai Gazdasági Kamara tagja azt mondta, két fajta problémáról beszélhetünk ebben az esetben: egyfelől külső problémáink vannak, amelyeket a globális gazdasági válság okozott, amelyet nehezen tudunk befolyásolni, s hozzátette, itt a kereslet, a beruházások és az új munkahelyek hiányáról beszélhetünk.

„Másfelől belső tényezők is vannak, amelyek az üzleti környezettel kapcsolatosak, s amelyek nincsenek összhangban az EU-s szabványokkal” – szögezte le Gračanac. A szakértők szerint ahhoz, hogy a szabványokat összehangoljuk az Európai Unióval, egyszerűsíteni kell az ügyvitelt.

Dragoljub Rajić közgazdász szerint szükség van a bürokrácia csökkentésére, és segíteni kell a vállakozásoknak pénzügyi forrást találni, mert az Európai Unió felismerte, hogy a kis- és középvállalkozások a válságból való kilábalás módját jelentik, s ez az ő fejlődésük is.

A gazdasági válságból való kiút még egy stratégián keresztül vezet, vélik a gazdasági minisztériumban. Dušan Korunoski, a gazdasági minisztérium munkatársa azt mondta, ezzel a stratégiával kapcsolatban a legfontosabb az az akcióterv, amely minden évben meghatározza majd, hogy a minisztériumoknak mit kell változtatniuk a törvényi vagy egyéb kereteken, s ez természetesen a kis- és középvállalkozások munkáját is segíti majd: megnöveli a számukat, a foglalkoztatást, a bevételüket és a versenyképességüket.

Az október 5-ei változások óta ez a negyedik stratégia a kis- és középvállalkozások számára, amely azon kívül, hogy előirányozza az elkövetkező öt évre vonatkozó tevékenységet, feltételt teremt a nemzetközi intézményekkel való együttműködéshez is. (RTS)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban