Gazdaság
Az EBRD érdekelt a Telekom, a Dunav és a reptér privatizálásában
Betűméret:             

Az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank továbbra is érdekelt abban, hogy részt vegyen a Szerbiai Telekom, a belgrádi repülőtér és a Dunav biztosító privatizálásában, jelentette ki a bank szerbiai elnöke, Matteo Patrone, aki szerdán újságíróknak elmondta, a 2014. évre szóló, az EBRD által kidolgozott tranzíciós jelentés szerint ez a bank nem érdekelt abban, hogy a Telekom esetében privatizációs tanácsadó legyen, de abban igen, hogy egy stratégiai partnerrel társbefektetőként lépjen fel, esetleg, hogy a pályázaton nyertes vállalatot pénzelje.

“A Telekom privatizálása jó lépés, mert ellenkező esetben ez a cég veszítene piaci értékéből”, mondta Patrone, hozzátáve, az EBRD a Dunav biztosító esetében is társbefektetőként érdekelt. A szakember úgy értékelte, hogy a kormány által e biztosító intézet érdekében foganatosított lépések jók, s hozzátette, most már csak az kell, hogy “gyorsan dolgozzanak”.

A Nikola Tesla repülőtér esetében az EBRD abban érdekelt, hogy támogassa a kormányt a koncessziós pályázat megvalósításában.

Az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank mintegy 200 millió eurós hitel folyósításának lehetőségét is vizsgálja a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) pénzügyi átszervezésére, jelentette ki a pénzintézmény szerbiai részlegének igazgatója.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban