Gazdaság
Csökkent a munkanélküliség Szlovéniában
Betűméret:             

Szlovéniában 12,8 százalék volt a munkanélküliség márciusban, alacsonyabb a februárinál, amikor 13,3 százalékon állt. A szlovén statisztikai hivatal hétfőn közölt adatai szerint az enyhe csökkenés 2014 második felétől tart.

A szlovén munkaügyi hivatal adatai szerint 8630 fővel csökkent a munkanélküliek száma egy év alatt. Jelenleg 118 ezer 100 munkanélkülit jegyeznek, míg a munkaviszonyban lévők száma 803 ezer.

Miro Cerar kormányának egyik fő célja a fiatalok munkavállalási lehetőségeinek ösztönzése, amire két év alatt 175 millió eurót költött, egyebek között európai uniós forrásokból.

Anja Kopac Mrak munkaügyi miniszter bejelentette, hogy osztrák modell alapján kötelező szakmai gyakorlat bevezetését tervezik azon fiatalok számára, akik befejezték az iskolát, hogy ezzel is csökkentsék a 28 év alatti munkanélküliek arányát.

A strukturális munkanélküliség a fiatalok körében a szakemberek szerint annak eredménye, hogy az oktatási rendszer nem alkalmazkodott a munkaerő-piaci igényekhez.

Az ipar '90-es évekbeli leépülése miatt sokkal nehezebb elhelyezkedni, mint korábban, amikor a fiatalok tanulmányaik elvégzése után probléma nélkül munkába tudtak állni – mutattak rá. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban