Gazdaság
A Mercedes eladásai 34,5 százalékkal bővültek tavaly Magyarországon
Betűméret:             

A Mercedes 2751 személyautót adott el 2016-ban a magyarországi újautó-piacon, ezzel a márka eladásai 34,5 százalékkal bővültek. Az idén is legalább két számjegyű növekedésre számít a márka magyarországi képviselete, amely szerint a legperspektivikusabb SUV kategóriában akár a tavalyi 80 százalék körüli bővülés is megismétlődhet.

A Datahouse értékesítési listája szerint 2,85 százalékos piaci részesedést ért el a prémium szegmens kiemelkedő szereplője az új személyautók magyarországi piacán, amely tavaly 25 százalékkal bővülve elérte 96 555 eladott járművet.

A Mercedes-Benz Hungária Kft. az MTI-hez szombaton eljuttatott tájékoztatásában megjegyezte: személygépjárműveik között kompakt autók, városi terepjárók, limuzinok és egyéb, nagyobb családok számára tervezett modellek szerepelnek, így a V-osztály is. A Mercedes kizárólag személyszállításra szolgáló, hivatalosan személygépkocsiként forgalomba helyezett járműveinek száma 2572 volt tavaly Magyarországon, a kategória csaknem 40 százalékkal bővült - hangsúlyozták.

A prémium gyártók ugyanis különbözőképpen határozzák meg a gépjárműértékesítési kategóriákat, amelyet a statisztikák nem tudnak teljesen követni, és ez eltérő értelmezésre ad lehetőséget a márkák erősorrendjének megállapításakor. A magyarországi prémium szegmenst három márka, az Audi, a BMW és a Mercedes uralja, fej-fej mellett.

A márka a haszonjárművek piacán is jelen van, a Datahouse adatai szerint tavaly 381 új Mercedes kishaszonjármű, 673 nagyhaszonjármű, 65 Mercedes busz, illetve 20 Mercedes-Benz busz kelt el Magyarországon.

A márka magyarországi pozícióját nagyban támogatja, hogy a Mercedes 2008 óta gyártóbázissal rendelkezik Magyarországon. Az első itt gyártott termék a B-osztály volt, majd 2013-ban a négyajtós CLA coupé, 2015 januárjában pedig a CLA Shooting Brake gyártását is megkezdte a kecskeméti gyár. A tevékenység 2018-ben a tervek szerint új generációs kompaktautók gyártásával bővül. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban