GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2017. január 10. [10:45]

Az MNB 24,4 milliárd euró deviza- és mintegy 3 tonna aranytartalékkal rendelkezik

Az MNB 24,4 milliárd euró deviza- és mintegy 3 tonna aranytartalékkal rendelkezik

A jegybank devizatartalékai 2016 végén 24,4 milliárd eurót tettek ki, aranytartaléka pedig 100 ezer uncia, ami mintegy 3 tonnának felel meg - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

Palotai Dániel hangsúlyozta: "Matolcsy György elnöksége alatt a jegybank egyetlen uncia aranyat sem adott el".

Az MNB mindig kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az ország elegendő devizatartalékkal rendelkezzen, hogy Magyarország devizatartaléka a nemzetközi nagy intézmények, a hitelminősítő intézetek, a piaci szereplők által elvárt szintet legalább elérje, de inkább meghaladja azt - tette hozzá.

Palotai Dániel kifejtette: a devizatartalékokat egyfajta biztosításként kell elképzelni, egy országnak tehát csupán akkora devizatartalékot kell tartania, ami az ország sebezhetőségével, a sérülékenységével összhangban van. Az elmúlt években nagymértékben csökkent Magyarország sérülékenysége, ami részben köszönhető egy sikeres költségvetési fordulatnak, valamint a külső adósság csökkentésének. Ezért sokkal kisebb devizatartalékokra van szüksége az országnak, mint néhány évvel ezelőtt, amikor a magyar gazdaság a legsérülékenyebbek közé tartozott - közölte.

Példaként említette, hogy a 24,4 milliárd euró devizatartalék közel 10 milliárd euróval kisebb, mint néhány évvel ezelőtt volt. (MTI)


2017. február 26. [18:01]

Öt részből álló téli előadássorozatot szervezett a magyarkanizsai mezőgazdasági termelők részére a 100P-plus és az Agrokanizsa mezőgazdasági civil szervezet. Az... >>

2017. február 26. [11:44]

Néhány év alatt hatalmasat ugrott a dollármilliárdosok száma a világ legegyenlőtlenebb országában, Indonéziában. 14 év alatt egyről 20-ra ugrott a számuk - írja a... >>

2017. február 24. [20:03]

Szerbiában az átlagkereset adók és járulékok nélkül 41 508 dinárt tett ki az év első hónapjában, ami a decemberi 53 456 dinárhoz képest nominálisan 22,4 százalékkal,... >>



1 euró 123.94 dinár
1 dollár 117.07 dinár
100 forint 40.11 dinár
100 dinár 249.29 forint
Álláshirdetések gomb
Prosperitati Alapítvány
Szent László
A 2017-es évet
Szent László-emlékévnek
nyilvánította a nemzetpolitikai államtitkárság a "lovagkirály" trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából.
Prosperitati Alapítvány
Heti kérdés
Egyik olvasónk kommentben javasolta, hogy a Vajdaság Ma szüntesse be a kommentelési lehetőséget az oldalon, éppen az olvasók védelmében, szerinte elég a sárdobálásra a Facebook-oldalunk is. Megfontoljuk javaslatát, már korábban is fontolgattunk egy ilyen lépést, ám a döntés előtt megkérdezzük olvasóinkat is. Ön szerint felfüggesszük-e a kommenteléseket a választási kampány idejére?
Igen.
Nem.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Kigyulladt a legnagyobb svéd menekültközpont, sok a sérült
(Világ)
Kamumédia
(Tükör)
Vajdaság Ma forditói szolgáltatása