Gazdaság
Szlovénia: Ötszáz euróban határozták meg a minimális nyugdíjat
Betűméret:             

A szlovén parlament ellenszavazat nélkül fogadta el a nyugdíj- és rokkantbiztosításról szóló törvény módosításait, mely szerint mindenki, aki teljesíti az öregségi nyugdíj feltételeit, legkevesebb 500 eurót fog kapni.

Ez azt jelenti, hogy ez az összeg lesz a minimum, amelyet 10 790 Szerbiában élő is nyugdíjas is kapni fog, ugyanis a nyugdíj- és rokkantbiztosítási alap (PIO) munkatársa, Jelica Timotijević elmondása szerint, a szlovén törvénymódosítás rájuk is vonatkozik.

„A szlovén törvénymódosítás a nyugdíjrendszer összes felhasználójára vonatkozik, bárhol is élnek, egész vagy csak résznyugdíjat kapnak-e” – magyarázta Timotijević az Alonak.

Egyébként a jövőben mintegy 45 200 szlovén nyugdíjas számíthat 500 eurós minimális nyugdíjra.

A szlovén ellenzék megszavazta ugyan a törvényt, de leszögezte, „populista húzásról van szó, amivel a szavazókat akarják bevonzani a mostani kormány mandátumának utolsó évében”.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban