Gazdaság
Szerbia földet ajándékozna a fiatal házaspároknak
Betűméret:             

A szerb kormány új agrárpolitikán gondolkodik, amely keretében 25-50 hektár állami tulajdonban lévő termőföldet adna át használatra fiatal házaspárok számára, bérleti díj nélkül.

„Az új agrárpolitika és a regionális fejlődés új koncepciója hosszútávra szól, és az a célja, hogy megszüntesse a nemzetbiztonságra leselkedő veszélyt, vagyis a vidéki területek elnéptelenedését‟, jelentette ki Milan Krkobabić, vidékfejlesztéssel megbízott miniszter Borban.

A miniszter szerint Szerbiának nem az jelent problémát, hogy csatlakozzon az Európai Unióhoz, hanem az, hogy ismét emberekkel töltse meg azokat a falvakat, ahonnan már elvándoroltak az emberek.

„A fő feladatunk az, hogy megpróbáljuk a falun tartani az ottani fiatalokat és elérni, hogy visszatérjenek azok, akik a munkavállalás miatt hagyták el településüket‟, hangsúlyozta Krkobabić, és hozzátette: a bori körzetben az elmúlt 20 évben egyharmadával csökkent a lakosok száma.

Krkobabić kiemelte, az ország akkor tudja a falun tartani a fiatalokat, ha lehetőségeket teremt számukra, az egyik ilyen lehetőség pedig a szövetkezetek fejlesztése.

„Célunk az, hogy összefogjuk a kisebb földműveseket és árutermelőkké tegyük őket. Szeretnénk segíteni abban, hogy a jövőjüket a falujukban lássák‟, mondta Krkobabić, majd hozzátette: a kormány az elkövetkező három évben 25 millió eurót fordít a földműves szövetkezetek felújítására és fejlesztésére.

„Az új szövetkezetek megalakítását 50.000 euróval, a meglévő szövetkezetek fejlesztését 100.000 euróval támogatjuk. Idén először a legfejletlenebb régiókban dolgozunk majd‟, jelentette ki a miniszter, írja a B92.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban