Gazdaság
A Srbijagasnak hitelből kell biztosítania a gázt télire
Betűméret:             

A Srbijagasnak nincs pénze, hogy beszerezze a téli szezonra szükséges gázt, s emiatt 30 millió eurós rövid lejáratú hitelt vesz fel, tudta meg a Blic. A napilap szerint a vállalat garanciaként váltókat ad a kölcsönért.

Az augusztus közepén kiírt közbeszerzésben az áll, hogy a vállalat folyó likviditásának lefedéséhez hitelre van szükség, azonban a lap cikke szerint az újabb eladósodás való oka, hogy kevés pénz van arra, hogy törlessze kötelezettségét a Gasprom felé a leszállított gázmennyiségért.

Hogy a tél folyamán ne legyen probléma a gázellátásban, a vállalat úgy döntött, rövid lejáratú hitelt vesz fel, melyet egy év alatt kell visszafizetni. Ez az egyetlen módja annak, hogy ne álljon be zavar a gázellátás dinamikájában, vagyis, hogy az udvarnoki (Banatski Dvor) tározók tele legyenek a télen.

A pénzt október közepéig kell előteremteni, ekkorra kell ugyanis törleszteni a Gaspromnak. Ellenkező esetben a gazdaság és a háztartások is gáz nélkül maradhatnak. A vállalatnak már közel egymilliárd eurós tartozása van, ezt növelik most 30 millióval, ami még inkább veszélybe sodorhatja a vállalat stabilitását, írja a Blic.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban