Gazdaság
Felminősítette Magyarországot a Coface
Betűméret:             

Felminősítette Magyarországot a Coface, a döntést a hitelbiztosító a gazdasági növekedéssel és az üzleti környezet javulásával indokolta.

A Coface csütörtöki közleménye szerint teljesítményének részletes felülvizsgálatát követően A3 kategóriába sorolták át az eddig A4-es minősítésű magyar gazdaságot. A besorolás szerint a minősítő elfogadhatónak tartja a magyar üzleti szféra kockázatait, míg az A4-es osztályzat ennél kissé nagyobb kockázatot jelentett.

A hitelbiztosító idén 3,6 százalék, jövőre pedig 3,4 százalék éves gazdasági növekedést vár Magyarországon. Kiemelték emellett azt is, hogy a háztartások fogyasztása, a beruházások növekedése, az uniós forrásokon alapuló fejlesztések, valamint a kedvezőbb hitelfeltételek is mérséklik az üzleti kockázatokat.

A közlemény idézi Póka Valentint, a Coface országigazgatóját, aki szerint a felminősítésben a munkaerőpiaci és foglalkoztatási mutatók javulása, a kedvező üzleti környezet, a pénzügyi szektor folyamatos fejlődése és a banki adók fokozatos csökkentése, valamint az uniós szinten rekord alacsony társasági adókulcs is szerepet játszott. Hozzátette, hogy a Coface - a nemzetközi hitelminősítő intézetektől eltérően - nem a szuverén államadósságot, hanem az üzleti, a jogi és az államigazgatási kockázatokat vizsgálta a makro- és mikrofolyamatok tükrében. A komplex elemzési módszer Póka Valentin szerint gyorsan jelzi egy-egy ország kockázati besorolásának változását, ezért - mint fogalmazott - a Coface Magyarországnak már korábban is a nemzetközi hitelminősítőket megelőzve adott jobb osztályzatot.

A felminősítéssel a hitelminősítő értékelésében Magyarország Lengyelországgal és Szlovákiával került egy szintre. Csehország eggyel jobb, A2-es, míg Románia és Bulgária A4-es minősítésű - írták.

A Coface elemzései szerint a vizsgált 160 országban a harmadik negyedévben csökkent az üzleti kockázat, a világkereskedelem az év eleji előrejelzéseknél jobban erősödik, de Európában a politikai kockázatok nem tűntek el teljesen - áll a közleményben. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban