Kárpát-medence
Az SZNT elvárja, hogy a román kormány lépjen vissza a luxemburgi perből
Betűméret:             

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elvárja, hogy a román kormány lépjen ki az Európai Unió (EU) bíróságán folyó perből, amellyel a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés bejegyzését szeretnék a kezdeményezők elérni.

Románia, Szlovákia és Görögország a polgári kezdeményezés bejegyzését elutasító Európai Bizottság oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte belépését a luxemburgi perbe.

Izsák Balázs SZNT-elnök a Sepsiszentgyörgyön péntek délután tartott sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta, azért tartja értelmetlennek Románia belépését a perbe, mert ha az általuk kezdeményezett szabályozás európai normává válna, azzal Románia is nyerne. "Ha a Székelyföld a szabályozás alapján többletforrásokat kapna az Európai Uniótól, azok a források Romániába jönnének" - magyarázta az SZNT elnöke.

Kelemen Hunor romániai miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek azt mondta, a román kormány még 2013-ban, az RMDSZ kormányra lépése előtt fogadott el memorandumot a perbe való belépésről. "Amit akkor a Szociálliberális Unió (USL) kormánya eldöntött, azt nem lehet ma felülbírálni" - tette hozzá a kormányfő-helyettes.

A luxemburgi perről szólva Izsák Balázs SZNT-elnök azt közölte, hogy a napokban kapta meg a bíróságtól az Európai Bizottság 95 pontban benyújtott írásos viszontválaszát. Kijelentette: a bizottság által felhozott érvek arról győzték meg, hogy régen nem a bejegyzés elutasításának a jogszerűségéről folyik a vita. Az érvek egy része a kezdeményezésük tartalmával kapcsolatos.

Az SZNT elnöke szerint Románia azzal is kisebbségellenes országként mutatta magát, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén csak a román képviselők utasították el pártállástól függetlenül a nemzeti kisebbségekről készült, kedden elfogadott jelentést. Valamennyi más ország delegációjában voltak támogatói is a Kalmár Ferenc KDNP-s képviselő által készített jelentésnek. Izsák Balázs kérdésre hozzátette, a gyűlésen nem vett részt az RMDSZ képviselője. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A horvátországi magyarok ismételten erőt mutattak, így Jankovics Róbert lesz a harmadik legnagyobb legitimációval rendelkező képviselő a horvát parlamentben - írta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön közösségi oldalán. Szijjártó Péter Facebook-oldalán gratulált Jankovics Róbertnek, és sok sikert...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 8:15 ]
Eddig mintegy 535 ezer diák vett részt a Határtalanul programban, amelybe kilencszáznál is több település kapcsolódott be - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten. Az államtitkár az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága és kulturális...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 12:30 ]
Nyolc erdélyi és partiumi megye ötven településén indít jelölteket a júniusi romániai helyhatósági választásokon a Magyar Polgári Erő (MPE) - jelentette be hétfőn Kulcsár-Terza József, az Magyar Polgári Erő (MPE) ügyvivő elnöke sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján. A Székelyhon.ro beszámolója szerint a...
2024. ÁPRILIS 15.
[ 18:06 ]
Beolvasás folyamatban