Kárpát-medence
Basescu: Az autonómia alkotmányellenes
Betűméret:             

Traian Basescu román államelnök szerint aki autonómiát akar Romániában, az az ország alkotmányába és a román államba ütközik.

Az államfő a Realitatea hírtelevízió által vasárnap késő este közvetített kétórás élő interjúban a riporter kérdésére kitért a székelyföldi területiautonómia-törekvésekre.

"Az autonómia alkotmányellenes. Nem lehet tárgyalni róla, még akkor sem, ha az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén történt szavazás után most szelet fogott az etnikai alapú autonómia híveinek a vitorlája" - utalt az államfő az Európa Tanács (ET) kedden elfogadott határozatára. A Kalmár Ferenc KDNP-s képviselő által készített, és a közgyűlés által elfogadott dokumentum kiáll a kisebbségi autonómiaformák mellett.

Traian Basescu hozzátette: "Románia továbbra is egységes államként határozza meg önmagát, és bárki aki autonómiát akar, a román alkotmányba, és értelemszerűen a román államba ütközik."

Az államfő arra is kitért, hogy meggyőződése szerint Románia most olyan helyzetben van, amikor az önkormányzatok autonómiájától is visszafelé kell lépnie, mert a megyei önkormányzati vezetők saját birtokuknak tekintik megyéiket.

"Ne higgye, hogy a Hargita vagy a Kovászna megyei tanácselnök más, mint Nicusor Constantinescu, (Konstanca megye önkormányzati vezetője) vagy Adrian Duicu (Mehedinti megye önkormányzati vezetője). Ők is alárendeltségi viszonyban tartják a megyei tanács pénzétől függő polgármestereket. (...) Ők is ugyanúgy viselkednek, mint a románok. Mindannyian románok vagyunk" - jelentette ki Traian Basescu. Az államelnök két olyan megyeelnök nevét említette, akik ellen korrupciós ügyben folytat vizsgálatot az ügyészség. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban