Kárpát-medence
Semjén Zsolt: A magyarság akkor marad meg, ha minden nemzetrész megmarad
Betűméret:             

A magyarság akkor marad meg, ha minden nemzetrész megmarad - hangoztatta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedd este a Vendégségben Magyarországon elnevezésű ünnepi rendezvényen, a budapesti Clark Ádám téren.

Semjén Zsolt itthoni és határon kívülről érkezett magyar fiatalokhoz fordulva arról beszélt, hogy az egyetemes magyarság csonkulna meg, ha valamelyik nemzetrész elveszne. Közölte, a magyar állam kötelessége és feladata, hogy a közös kultúrát, a közös nyelvet, a történelmi sorsközösségünket segítsen megélni.

A miniszterelnök-helyettes az állam természetes kötelességének nevezte a magyar nemzet közjogi egyesítését. Erre utalva bejelentette, eddig már több mint 600 ezer határon túli magyar tett esküt. Azt is mondta, várakozásai szerint a mostani parlamenti ciklus végére egymillió lesz az esküt tett új magyar állampolgárok száma.

Kijelentette, az egész magyarságnak tudnia kell, bárhol is él a világban, hogy Magyarország és a magyar kormány mögöttük áll. "Számítunk rátok és ti is mindig számíthattok ránk" - zárta beszédét Semjén Zsolt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Alapfokon érvénytelenítette a bíróság a nagykárolyi Kölcsey-szobor felirata miatt kirótt bírságot - erősítette meg hétfőn az MTI-nek Kovács Jenő, a partiumi város polgármestere. A Szatmár megyei kisváros elöljárója elmondta: az alapfokú ítéletet körülbelül egy hete hozta meg a nagyváradi bíróság. A...
2024. ÁPRILIS 15.
[ 17:35 ]
Fejedelmek aranya - Uralkodói reprezentáció Erdélyben címmel időszaki kiállítás nyílik kedden, a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) hétfőn az MTI-t. A tárlat a Csíki Székely Múzeum mellett a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM), az Iparművészeti Múzeum, a Magyar...
2024. ÁPRILIS 15.
[ 11:21 ]
Nincs az a háború, amely felmentést adhat a nemzeti kisebbségek jogainak betartását illetően, "nekünk a béke és nemzettársaink biztonsága az elsődleges"- jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó Beregszászon, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) 34. közgyűlésén elhangzott köszöntő...
2024. ÁPRILIS 13.
[ 22:22 ]
Beolvasás folyamatban