Kárpát-medence
Kelemen Hunor: az RMDSZ tanácskozásán elhangzott politikai nyilatkozatok nem jelentenek veszélyt Romániára
Betűméret:             

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati ülésén elhangzott politikai nyilatkozatok nem jelentenek veszélyt Romániára - jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A politikus az MTI-nek elmondta: értetlenül áll a román szervezett bűnözés és terrorizmusellenes ügyészség vizsgálata előtt, amelynek részleteit ő maga sem ismeri. Mint mondta, ha az ügyészség az SZKT-én elhangzott beszédekre gondol, akkor nem érti az egészet, hiszen ott politikai nyilatkozatok hangzottak el.

A román vádhatóság szerdán közölte, hogy hivatalból bűnvádi eljárást indított ismeretlen tettes ellen az RMDSZ tanácskozásán a pulpitusról elhangzott nyilatkozatok ügyében, amelyek kimeríthetik a terrorista jellegű fenyegetőzés bűncselekményét. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban