Kárpát-medence
Eltűnt Iohannis üzenetéből a kisebbségek helyzetéről szóló rész
Betűméret:             

Nem lehet már elérni a román elnöki hivatal honlapján a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusához múlt pénteken intézett államfői üzenet hosszabb változatát, amelyben Klaus Iohannis egyebek mellett azt állította: "a kisebbségek sok célkitűzése megoldatlan még Romániában" - mutatott rá szerdán az erdélyi Transindex hírportál.

A portál felidézte, hogy a kongresszuson egyik tanácsosa tolmácsolta szóban Klaus Iohannis üzenetét, de több sajtótermék is nem ebből, hanem egy lényegesen hosszabb üdvözlő beszédből idézett, amely vasárnap még elérhető volt az elnöki hivatal honlapján. Mivel ez sok olyan fontos megállapítást tartalmazott, amelyet a kongresszusi küldöttek, meghívottak és a helyszínen tartózkodó újságírók nem hallhattak Laurentiu-Mihai Stefan elnöki tanácsostól, vasárnap éjszaka az MTI is beszámolt az elnöki üzenet "teljesnek" tekintett változatáról, amely akkor volt olvasható volt a presidency.ro honlapon.

Az idézett szövegben az államfő egyebek mellett az RMDSZ párbeszédkészségét méltatta, és megállapította, hogy bár az a modell sikeresnek bizonyult, sok még a tennivaló olyan kisebbségi célkitűzések elérésében, mint a törvények által rögzített jogok gyakorlati érvényesítése vagy a nemzeti identitás megőrzését szolgáló garanciák javítása.

Ezt az erdélyi magyar sajtó jó része közölte, és többen üdvözölték azt, hogy az államfő először említi ilyen konkrétan a nemzeti kisebbségek ügyét - mutatott rá a Transidex. Az RMDSZ-hez közel álló erdélyi portál ezt azzal magyarázta, hogy a "hosszú változatban" jelentős, a "rövidből" kivágott szövegrészek szerepelnek, amelyek olyan témákat is felvetnek, amelyekről Iohannis elnökként még sohasem beszélt: a Romániában élő nemzeti kisebbségek jogainak hiányosságairól.

A Transindex az eset kapcsán megemlíti, hogy kedden lemondott Tatiana Niculescu Bran, az elnöki hivatal szóvivője, bár azt a portál is elismeri: egyáltalán nem biztos, hogy a lemondásnak köze van ehhez az ügyhöz.

A Transindex szerint az elnöki hivatal sajtóosztálya nem adott magyarázatot arra, hogy miért cserélték ki utólag a honlapon az üdvözlet szövegét az elnöki tanácsos által felolvasott rövidebb változatra. A sajtóosztály képviselője telefonon állítólag annyit közölt: a hivatalos oldalon megtalálható szöveg azonos azzal, amit Laurentiu-Mihai Stefan államelnöki tanácsos az RMDSZ kongresszusán felolvasott.

"Kérdésünkre, hogy utólag cserélték-e ki az eredeti szöveget, valamint hogy azért változtatták-e meg, mert szerepelt benne, hogy mégis létezik kisebbségi kérdés Romániában, azt válaszolta, hogy erről nem nyilatkozhat" - írta a Transindex. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Nincs az a háború, amely felmentést adhat a nemzeti kisebbségek jogainak betartását illetően, "nekünk a béke és nemzettársaink biztonsága az elsődleges"- jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó Beregszászon, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) 34. közgyűlésén elhangzott köszöntő...
2024. ÁPRILIS 13.
[ 22:22 ]
A történelem próbatételei során a magyar jellem legértékesebb kincse a nemzeti összetartozás lett - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Somorján, ahol beszédet mondott a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen...
2024. ÁPRILIS 12.
[ 21:42 ]
Az Európai Uniónak a polgárok elvárásaihoz igazodva kell változnia, ugyanakkor folytatni kell az őshonos kisebbségek védelmében elkezdett munkát - hangsúlyozta Kelemen Hunor szerdán, miután az RMDSZ iktatta európai parlamenti (EP-) jelöltlistáját a bukaresti központi választási bizottságnál (BEC). Az RMDSZ elnöke...
2024. ÁPRILIS 10.
[ 18:29 ]
Beolvasás folyamatban