Kárpát-medence
Kelemen Hunor: a magyar-román intézményes kapcsolatokra kell a hangsúlyt fektetni
Betűméret:             

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint a személyes helyett az intézményes kapcsolatokra kell a hangsúlyt fektetni Magyarország és Románia között, a két ország viszonyának javítása most a románokon múlik.

A politikus az M1 aktuális csatornának nyilatkozva szombat este úgy vélekedett, a mostani konfliktust a folyamatos és őszinte párbeszéd hiánya okozta. Hozzátette: ha beszélnének a problémákról, akkor ezeket lehetne kezelni.

Kelemen Hunor Kolozsváron adott nyilatkozatában leszögezte: jelenleg a románokon múlik a kapcsolatok javítása, a magyarokban megvan a nyitottság, ugyanakkor Romániában most előtérbe kerültek azok a politikusok, akik azt gondolják, hogy a kisebbség helyzete belpolitikai kérdés.

Múlt kedden a magyar külügyminisztérium azt közölte, hogy bekérették Románia budapesti nagykövetét, és közölték vele, hogy a Magyarországgal szembeni "román kormányzati kirohanások" már komolyan hátráltatják a magyar-román kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédi viszony fejlesztését. A román külügyminisztérium viszont azt az információt adta, hogy nem kérték be a budapesti román nagykövetet, hanem maga a nagykövet kért kihallgatást, hogy kormánya elégedetlenségét tolmácsolja Zákonyi Botond interjúja miatt.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban