Kárpát-medence
Miniszteri biztos: Az anyaország nem mond le egyetlen magyarról sem
Betűméret:             

Az anyaország nem mond le egyetlen magyarról sem, akár vegyes házasságból született, akár már nyelvvesztéssel él - jelentette ki Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztosa, akivel a napokban indult Petőfi Sándor-programról közölt interjút kedden az erdélyi Krónika.

A Kárpát-medencében a szórványmagyarság 95 éve „olvad”, jelentős fogyás figyelhető meg a nagyvárosokban is, a program célja ennek a folyamatnak a lassítása, lehetőség szerint megállítása - magyarázta a nemzetpolitikai államtitkárság által idén indított program célját a miniszteri biztos.

A nyugati magyar diaszpóra támogatását célzó, két éve kezdődött, sikeresnek bizonyult Kőrösi Csoma Sándor-program mintájára a Petőfi-program keretében ötven, pályázattal kiválasztott magyar fiatalt küldenek ki a térség országaiba, hogy a szórványban élő magyarokat identitásuk megőrzésében, közösségeik megerősítésében segítsék, erősítsék Magyarországhoz való kötődésüket. Egy augusztus eleji egyhetes oktatási szakaszt követően az ösztöndíjasok egy része augusztus 15-én már megérkezett a fogadó közösségekhez, másik részük szeptember 1-jén kezdi meg munkáját.

A céltelepülések listáját az érintett országok magyar szervezeteivel konzultálva alakította ki az államtitkárság: Felvidéken 8, Vajdaságban 5, Horvátországban 2, Bosznia-Hercegovinában, Szlovéniában, Macedóniában, Dél-Lengyelországban és Csehországban 1-1, Ausztriában 4, Kárpátalján 4, Románia – Moldva, Erdély, Partium és Bánság – szórványközösségeiben pedig 22 ösztöndíjas fog kilenc hónapon keresztül tevékenykedni. A fogadó szervezetekre anyagi teher nem hárul. Az ösztöndíjasok havonta kapják az ösztöndíjukat, illetve a szállás- és utazási költség térítésére szolgáló ellátmányi keretet - mutatott rá Grezsa István.

A programban részt vevő ötven fiatalt 168 pályázó közül választották ki: feltétel volt, hogy a magyar szórvány számára hasznosítható szakmai felkészültséggel, például közösségszervező, hagyományőrző tapasztalatokkal rendelkezzenek. Az ötven ösztöndíjas közül 18 nem anyaországi, közülük 9-en erdélyiek.

"A következő legfeljebb két-három évben dől el, hogy emelkedő nemzetként éljük-e meg a trianoni centenáriumot, vagy veszteségeivel szembenézni képtelen közösségként, amely elfogadja számbeli és lélekbeli fogyatkozásának következményeit. Nyilván minden felelősen gondolkodó magyar csak azt válaszolhatja, hogy legyen bármilyen végzetesnek tűnő is leépülésünk, mégis meg kell próbálkoznunk talpra állni" - jelentette ki a miniszteri biztos.

Az ösztöndíjasokról, a fogadó szervezetekről, a programról és a teljesített szolgálat konkrét eredményeiről awww.petofiprogram.hu oldalon lehet tájékozódni - írta a Kolozsváron megjelenő Krónika.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban