Kárpát-medence
Elfogadta a Sapientia Alapítvány a Partiumi Keresztény Egyetem válságkezelő tervét
Betűméret:             

A Sapientia Alapítvány kuratóriuma csütörtöki kolozsvári ülésén elfogadta a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) válságkezelő tervét - nyilatkozott az MTI-nek Kató Béla erdélyi református püspök, a kuratórium elnöke.

Kató Béla elmondta, a terv lényege, hogy az egyetem a jelenlegi kínálatában szereplő szakok közül négyet megszüntet, további négy meghirdetését pedig felfüggeszti. Átalakul ugyanakkor az egyetem struktúrája: az eddigi három kar helyett két karba tömörítik a szakokat, a jelenlegi 15 tanszékből öt marad, és állásokat vonnak össze. A terv végrehajtása várhatóan 116 millió forintos éves megtakarítást eredményez, ami lehetővé teszi, hogy az egyetem visszafizesse felhalmozott adósságát.

Kató Béla arról is beszámolt, hogy az intézkedéscsomagot egy év alatt kell teljesíteni. Ez idő alatt a Sapientia Alapítvány felügyeli az egyetem gazdálkodását. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban