Kárpát-medence
Balog Zoltán: A magyar kormánynak fontos a kárpátaljai magyarok boldogulása
Betűméret:             

Nekünk fontos, hogy a kárpátaljai magyarok a szülőföldjükön boldogulhassanak, éppen ezért a magyar kormány minden támogatást meg akar adni ehhez - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap a kárpátaljai Karácsfalván, a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum 291 millió forintnyi magyar kormánytámogatással épült új létesítményeinek avatóján.

A Nagyszőlőshöz közeli település magyar görögkatolikus líceuma kollégiumának, tornatermének és tanuszodájának átadási ünnepségén mondott köszöntő beszédében a miniszter hangsúlyozta: "az összetartozás akkor jó, ha annak az alapja ott van a hitünkben, és ez egy olyan intézmény, ahol együtt lehet ünnepelni, együtt lehet dolgozni, együtt lehet pihenni és imádkozni".

Balog Zoltán kiemelte: azért jöttem el ide ma, hogy biztosítsam Kárpátalja magyarságát, hogy a magyar kormányra számíthat, nekünk nagyon fontos cél, hogy itt lehessen boldogulni, ezért nyújtottuk a támogatást az elmúlt három évben és előtte a kollégiumnak a bővítésére.

A miniszter Milan Sasikhoz, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházkerület püspökéhez fordulva közölte: nekünk fontos, hogy Ukrajna emelkedjen, nem csak a magyarok, hanem mindenki.

"Pontosan tudjuk, hogy rendszerek jönnek, mennek, néha még a határok is változnak, hol a közösség javára, hol a közösség kárára" - fogalmazott, hozzátéve, hogy "ami marad, az az egyház, ezért intézményeinket azokra a felekezetekre bízzuk, amelyek maradnak".

Emlékeztetett arra, hogy nemrég állapodott meg Sasikkal arról, hogy Budapesten legyen ukrán görögkatolikus pap, és ez már meg is valósult, várják a püspököt, hogy beiktassa tisztségébe a lelkészt. "Kárpátalja benne van abban a nagy viharban, amely a világban zajlik, határokon belül és kívül, így nem könnyű a jövőre gondolni" - mondta a miniszter. "Mi, az ukrán politikusokkal együtt, elmondjuk, újra és újra elmondjuk Brüsszelben is, Washingtonban is és Moszkvában is, hogy ez itt Európa, és Európa akar maradni. Amikor elmondjuk, hogy lehetséges az, hogy egy Európán kívüli országnak előbb adunk vízummentességet, mint Ukrajnának, akkor nemcsak a magyarokra gondolunk, hanem az egész országra; azt is elmondjuk, hogy akik itt élnek azok magyarok, és azok is akarnak maradni" - emlékeztetett.

Rámutatott: "elfogadjuk, hogy másoknak vannak fontosabb dolgok, de elvárjuk, hogy mások elfogadják, hogy nekünk nagyon fontosak a kárpátaljai magyarok, és nagyon fontos, hogy ne legyenek migránsok a magyarokból, az ukránokból, ne legyenek menekültek, hanem a szülőföldjükön boldogulhassanak".

A tárcavezető elmondta, tudja, hogy Kárpátalján vannak tervek a jövőt illetően, mert - a szavaival - ha nem is adott minden, nem a túléléshez, de a boldog élethez, a legszükségesebb azért mégis adott: "a templom és az iskola", a legfontosabbak - a tanárok, a tanítók és a jövő nemzedékei, a diákok.

"Mindannyiunk érdeke, hogy ehhez itt legyen a segítség, mert az érdekeinkkel az értékeinket védjük. Isten éltesse a líceum diákjait, tanárait, azokat a szülőket, akik ide járatják a gyerekeiket, Isten éltesse a kárpátaljai összefogást!" - zárta köszöntő beszédét Balog Zoltán miniszter.

Az ukrán kormány nevében Pavlo Hobzej, oktatási miniszterhelyettes elnézést kért, amiért az ukrán állam nem támogatja az egyházi fenntartású és nem állami tanintézeteket, miközben - utalva a karácsfalvai görögkatolikus líceumnak nyújtott magyarországi támogatásra -, más államok támogatják azokat.

Köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a tanintézet fejlesztésének támogatásáért. Egyúttal bejelentette, hogy az ukrán parlament előtt van az új oktatási törvény tervezete, amely - elfogadása esetén - lehetővé teszi a nem állami fenntartású oktatási intézmények működésének finanszírozását. A 13 évvel ezelőtt alapított Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban négy évfolyamon száz diák tanul - elsősorban az anyaországi támogatásnak köszönhetően - jó körülmények között. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban